A Királyerdő méltó a nevére



A Vársonkolyos vonzáskörzetében található Nagy-Magyar barlangot fedezzük fel, amely az izgalmas Sebes-Körös völgyében bújik meg.

A barlang ma Románia területén található, amit a Nagyvárad-Kolozsvár útvonalról lehet megközelíteni. Az 1-es jelzésű útról Rév felé kell lekanyarodni, majd Vársonkolyosnak venni az irányt.

Nehéz eltéveszteni az utat, hiszen a Királyerdő északi részén kanyargózó Sebes-Körös folyó is segít az eligazodásban.

Még mielőtt elérnénk a Vársonkolyosi táblát, egy jobbra vezető szekérútra kell rákanyarodnunk, közvetlenül a vasúti átjáró előtt. Az első 100 métereken találjuk a Sebes-Körös egyik legimpozánsabb szurdok-völgyi részét, ami az utóbbi időben egész jól kiépült.

 

 

Ez a hely, és a közelben lévő Révi szoros, de mondhatni az egész Sebes-Körös szurdokvölgye a turistautak garmadád kínálják nekünk. Van lehetőségünk strandolni, raftingolni, illetve hegyet mászni is.

 

 

Nemrég épült itt egy kisebb strand is, homokos parttal és napágyakkal. 

 

 

 

Az itt látottak alapján nem csodálkozunk azon, hogy a Királyerdő Európa egyik legkarsztosabb, és legszebb hegyvidéke.

 

 

Az útról több helyen vas függőhídon keresztül át tudunk jutni a folyó túloldalára. A lehajtótól kb. 1 km-t kell jönnünk, hogy megérkezzünk az út végére, ahol a Nagy-Magyar barlang hatalmas száját találjuk. 

 

 

A sátrazók nagy örömére találunk itt egy nagy kempinget is.

 

 

A barlangba egy hosszú függőhídon keresztül lehet bejutni, a 12 Lei-es belépő megfizetése után, és csak túravezetővel, aki egyébként készségesen segít, jól beszél angolul és magyarul, vagy éppen egyszerre angol-magyarul, pl.:csont of medve.

 

 

A folyó itt igen széles, és picit fel is szökik bennünk az adrenalin, mikor a kilengő függőhídon közeledünk a barlang 27 méter magas, és 42 méter széles szája felé.

 

 

Sok barlang található a környéken, de ez a legnagyobb és a leglátványosabb is.

 

 

 

 

A barlangban feltehetőleg már az ősemberek is laktak, amelyet az itt talált sok ezer éves kőedények és állati csontok is bizonyítanak. 

 

 

A barlang belsejében egy patak is csordogál, ami az egyik sziklán kisebb vízesést fakaszt. Az egyik sziklaüregben felgyűlt víz minősége meglehetősen jó, így az iható is.

 

 

 

A barlangnak több terme, illetve hasadéka is van, amely otthont ad az itt élő denevérkolóniáknak, amely a legnagyobb a környéken.

 

 

 

A barlangnak vannak hosszan a tetőbe benyúló üregei, és repedései is, ami ki tudja, hogy hol érnek véget.

 

 

A járható szakaszát a barlangnak egy 20 perc alatt bebarangolhatjuk.

 

 

Kifelé menet még percekig hagynak minekt csodálkozni a barlang részleteiben. Végezetül pedig egy jó tanács: a zseblámpát ne felejtsük otthon.

 

 

 

 

 

 

 

 



2019-05-30  -  Mészáros András





Cimkék: