Európa leghosszabb kanyonja

Kréta szigetén a Lefka hegységben járunk, ahol a híres Samaria kanyont járjuk be, amely Európa leghosszabb kanyonja sok látványos és történelmi jelentőségű megállóval.

Krétáról az embernek az lehet első benyomása, hogy milyen kopár, és milyen száraz, mindaddig, míg nem ismeri meg kellőképpen a szigetet, vagy el nem érkezik a Samaria kanyonba, amely nem hogy ellensúlyozza ezt, hanem meg is változtatja a szigetről alkotott képünket. 

A szurdok a maga 16 km hosszúságával Európában egyedülálló. Ez a hosszúság igazán erőt próbáló, bár szerencsére az út folyamatosan ereszkedik, így nem kell szuszogva félpercenként pihenőért kiáltozni.

A szurdok a Lefka-hegységben (Fehér-hegység) található, ahol a sziget legmagasabb csúcsa (2452m) is fellelhető.

A túra az Omalos fennsík széléről indul, ahol egy nagyobb buszforduló és turistakomplexum található. Ide eljöhetünk akár motorral, autóval, vagy szervezett utazás keretein belül is, busszal, amelyek a sziget több pontjáról is indulnak, de legalább is Chaniából biztosan. A kanyon túlsó végén Agio Roumelit találni, ami egy tengerparti település. És hogy hogyan jutunk vissza ide Omalosba? Ezt előre még mi sem tudtuk pontosan, de a cikkből később kiderül. Addig még számos kaland vár ránk.

A 6-8 eurós jegy megvásárlása után elindulunk az útvonalon, amelynek az első szakasza az úgynevezett Xylóskalon, a sziklába vájt falépcsős turistaút, amely meglehetősen igényesen van kiépítve.

Ez a turistaút igencsak cikk-cakkos, hiszen az első 2 km-en mindjárt 800 métert csökken a szint. A kanyont évente több, mint 400 000 turista járja végig, így ne számítsunk arra, hogy magányunkban túrázunk rajta végig.

Az utunkat közben a Gingilos 2080 méter magas mészkőhegysége kíséri egy jó darabig.

A távolban ott a mély szurdokvölgy, de a felszálló párától nem sok látszik. A szurdok novembertől május elejéig zárva tart, hiszen a megáradt folyó miatt, nem lehet a kanyonban közlekedni, illetve vannak olyan nyári időszakok is, amikor a gazdag csapadékosabb időszakban ideiglesen lezárják az útvonalat.

Sokak szerint ez a legnagyobb szenzációja a szigetnek a Knószoszi palota után. Én nem így gondolom, hiszen a palota nem vetekedhet a természet ilyen csodálatos alkotásával, mint ez a kanyon, ahol közel 30 madárfaj is fészkel, amelynek ilyen egyedülálló növény és állatvilága van, amely miatt nyilvánították nemzeti parkká 1962-ben. 

A hosszú, lefelé vezető séta után elérkezünk a kanyon folyószintjére.

Innen már viszonylag egyenletes terep vezeti a túrázót, és már az itt a folyó patakkal is találkozunk.

Agios Nikolaos megállópont

A turistaút tele van pihenő, illetve frissítőponttal, ahol a szomjunkat is tudjuk oltani az ivókutaknál. Az egyik ilyen nagyobb megállópont az Agios Nikolaos kápolna melletti területen fekszik. A kiindulási ponttól mindössze 3,2 km-re lévő megállópont egy fontos történelmi és régészeti helyszín.

Továbba található itt egy erdészeti, természetvédelmi őrépület is, valamint van forrás és wc is.

A megállópontot hatalmas méretű öreg ciprusfák is tarkítják.

Innen már nincs messze a kanyon névadó települése Samaria sem, de előtte még az út néhány kilátópontján tekinthetünk be az előttünk álló völgy egyes részeibe, illetve az út adta fáradságunkat enyihíthetjuk a hangulatos frissítőpontokon.

Samaria települése

Aztán elérkezünk Samariaba, ahol az elhagyatott kőépületek tanúskodnak arról, hogy itt valaha egy település volt. Fontos régészi hely is egyben ez a terület, ugyanis rengeteg velencei, illetve bizánci emléket találtak itt. 

Samariat egy régi kőhíd köti össze a turistaúttal.

Az itt lakó embereket 1964-ben telepítették át, mikor a területet Nemzeti Parkká nyilvánították. Biztosan próbálták őket kompenzálni, de szerintem nem volt olyan ember, aki itt akarta hagyni ezt a helyet, bármivel is próbálták volna kárpótolni őket.

A település, illetve a kanyon védelmet adott a világháborúban zajló eseményektől is.

Tovább bandukolva, és gondolkodva, hogy milyen rossz lehetett az ittlakóknak itthagyni ezt a helyet, elérkezünk a kanyon igazán impozáns részéhez, ahol a szoros hatalmas sziklafalaival szegélyezett szűk járatai kezdődnek. A szurdokban található olyan pont is, ahol a sziklafalak magassága eléri az 600 métert.

Szemügyre vehetjük a sziklafalak érdekes vonásait, mint pl. a valamikori felgyűrődésüket.

Elérkezünk egy kis fapallóhoz, ami a patakon vezet át minket a túloldalra. A patak tulajdonképpen ivóvíz, amelyet egy őr is figyel, és hangosan odaszól, ha bele akarunk menni.

Majd megérkezünk a szoros legszűkebb részéhez, a Vaskapu szoroshoz. Talán ez a legkalandosabb rész. A mindössze 3 méterre összeszűkült ösvényt 300 méteres sziklafalak övezik.

A szoros szűk falainak ösvénye nem rövid, tehát van lehetőségünk bőven kiélvezni.

Percekig csak bámuljuk ezeket a hatalmas falakat, amíg már szinte beleszédül a fejünk.

Végül megérkezünk a szoros kisebb hidaival tűzdel részéhez, ahol a szurdok egyik oldalából a másikba vezetnek át minket.

Innen már a sziklafalak magassága meredeken csökken, jelezve nekünk, hogy kiértünk a szorosból.

Itt elérkezünk egy kis fabódéhoz, ahol a jegyünket le kell, hogy adjuk. Ezzel a művelettel ellenőrzik, hogy senki nem sérült-e le, vagy maradt fent a park területén belül éjszakára. Ugyanis a jegyek sorszámozottak.

A szoros turistaútja bár ereszkedett, de még így is elfáradtunk. Az 5-6 órás turistaútból 8 órás lett, de ha nézelődni is akar az ember, akkor bizony nem köti be kevesebbel.

A kijárat után szinte egyből elérkezünk az Anaryki bárhoz, ahol egy frissen facsart narancslével olthatjuk a szomjunkat.

Innen az út még Agio Roumouli-ig, a kikötőig kb. 3 km. Ide mehetünk akár busszal is, hiszen szervezett turista járatok szállítják a kanyon végétől a kikötőig az embereket.

Agio Roumélihez csak ez az egy turistaút vezet, így innen már csak hajóval tudunk tovább menni, pontosabban át a szomszédos településre, Sougiába. Pedig azt gondolná az ember, hogy vezet ide más infrastruktúra is, hiszen rengeteg étterem és szállás is található itt.

Aki korán érkezik, és eléggé elvetemült, az talán visszamehet a kanyonon keresztül Omalosba, de ahhoz edzettebbnek kell lenni, mint mi, hogy egy ilyen menet után, még 16 km-t legyűrjön az ember, közel 1200 méter szintet emelkedve.  

Így szálltunk fel a Sougiába tartó kompra, ahová sikerült megvenni az utolsó járatra szóló jegyet. Tanulság: Mindenki korán érkezzen ide. Persze, ha az ember nem egy napra szervezi ezt a túrát, akkor nem gond, ha nem éri el a kompot. Az aznapi utolsó járat kicsivel délután 5 után indult. Tehát, a tovább nézelődőknek vagy magán hajóst kell felbérelnie, vagy itt marad a városban egy éjszakára.

A komp egy fél óra alatt megérkezik Sougiába, ahol a buszok már várják az embereket, hogy visszavigyék Chaniába, vagy Omalosba, ahonnan mi is érkeztünk. Omalosba külön busz megy, érdeklődjünk a sofőröknél, hogy melyikre kell felszállni.

Az, hogy indult busz Omalosba, biztosan csak akkor tudtuk meg, mikor kikötöttünk itt, Sougiában. Így azért volt egy kis izgalom is bennünk, ami tette ezt az amúgy is élvezetes, és látványos túrát még kalandosabbá.

A busz Omalosba kb. 40 perc alatt szállít vissza, amiről élménydúsan, és elégedetten szállunk le. A nap során voltunk kabátban és fürdőruhában is, mivel Omalosba érve még kora reggel nagyon hűvös volt, de a szurdon mélyén nyári 35 fokos meleg lett.

Aki eljön a szigetre, annak kötelező ez a program. Rengeteget dolgot tanulhat itt az ember, és egy teljesen más oldalát ismeri meg Krétának.