Zakynthos – Hajóval a sziget körül



 

Zakynthos – Hajóval a sziget körül


 

Az egyik legérdekesebb program a szigeten, a hajótúra a sziget körül, amelyet szinte minden nagyobb településen hirdetnek kb. 30 Eurós átlagárért. 

A teljes hajótúra több megállóból áll. Megáll a Marathonisi szigeten a barlangoknál, ahol egy pár perces fürdőt is lehet venni, majd a Keri barlangoknál, a Navaggio öbölnél és a Kék Barlangoknál. De függ attól is, hogy milyen konstrukcióval választjuk, de ezek a jellemző megállóhelyek.

 

A hajótúra sokszor unalmasnak tűnik, de ha előtte információt szerzünk a sziget egyes helyeiről, érdekességeiről, akkor korántsem szakavatatlan szemmel bámuljuk majd végig az egészet, és így minden perce izgalmas lesz.

 

Mi az egyes részekre bérelt hajóval jutottunk el, így sokkal részletesebben feltártuk a szigetet, mint egyébként a sziget körüli hajótúra alkalmával.

Érdemes a fővárosból, Zakynthos-ból indulni.

 

Zakynthosi kikötő

 

 

 

Vasilikos félsziget


 

Ahogy elhagyjuk a fővárost, már el is érjuk a Vasilikos félszigetet, és az északi részén található Argassi-t.

 

 Argassi

 

Már messziről feltűnik a félsziget legmagasabb hegycsúcsa a Skopos-hegy, amely 492m magas.

 

 Skopos-hegy

 

A félsziget déli részeire térve a messzeségben feltűnik az Agios Nikolaos-beach is.

 

Agios Nikolaos-beach

 

Majd a félsziget déli foka a Geraki fal.

Agios Nikolaos-beach

 

Mögötte a Gerakas-Beach-el, amit tisztes távolságból látunk. Akinek van távcsöve az ne felejtse otthon.

 

Gerakas-Beach

 

A Kalonissi szigetet is elég nagy távolságból kerüljük meg.

 

Kalonissi szigetet

 

Elhaladunk a déli öböl települései, Kalamaki, Laganas, és Agios Sostis mellett, amik előtt találjuk a Camelo(diszkó) szigetet.

 

Camelo(diszkó) sziget

 

Ezután már a Marathonisi, azaz a teknős sziget következik.

 

 Marathonisi, azaz teknős sziget

 

Itt, a Marathonisi barlangoknál is megállunk fürdeni egy 15-20 percre.

 

Marathonisi barlangok

 

Marathonisi barlangok

 

Marathonisi barlangok

 

Mi, a kis magán hajónkkal az egész Marathonisi szigetet körbejártuk, ahol a Beach-en is megálltunk fürdeni egyet.

 

Marathonisi Beach

 

Ezután következik a Keri félsziget, ahol a természet ezer arcával találkozni. A félsziget partjain több olyan rész is van, ahol meg tudunk állni napozni egyet a sziklán, vagy fürödni a vízben.  

 

Itt található Keri melegvizű forrása is, ami a képen ugyan nem látható, de ott van a kis barlangban. 

Keri félsziget

 

Keri Barlangok (Keri Caves)

 

A magánhajóval a Keri Barlangokig tudunk csak menni, mert onnan már visszaküldenek. Csak erősebb hajóval lehet továbbhaladni, de akkor már gondolom szükségeltetik a jogosítvány megléte is.

 

A Keri-barlangok nyújtotta élményt semmiképp sem lehet kihagyni. Itt át tudunk hajózni egy nagy sziklafal nyílása alatt, és ha jól emlékszem, akkor egy nagyobb barlangon keresztül is.

 

Keri barlangok

 

Keri Barlangok (Keri Caves)

 

Keri Barlangok (Keri Caves)

 

A Keri Barlangokig olyan fehér köves parton is meg tudunk állni, mint ez.

 

Keri Barlangok (Keri Caves)

 

Ha minden igaz, akkor a Keri Barlangoknál megáll a sziget körüli nagyhajó is, hogy tudjanak fürdeni egyet a turisták. Attól függ, hogy milyen kedve van a kapitánynak.

 

Keri Barlangok (Keri Caves)

 

Lassan elhagyjuk a Keri félszigetet is, amit a Nagy-Myzitra és a Kis-Myzitra sziklák jeleznek, valamint a fölöttük álló Keri világítótorony

 

Myzitra sziklák

 

Keri világítótorony

 

Innen hosszan hajózunk a sziget nyugati, magas sziklafalai mentén.

 

Nyugati sziklafal

 

Nyugati sziklafal

 

Ha figyelmesek vagyunk, akkor észrevesszük Porto Limnionas és Porto Roxa paradicsom partját is.

Aztán elhaladunk Kampi mellett, amit a szikla tetejére épített nagy betonkereszt jelez.

 

Kampi-i betonkereszt

 

Majd elhaladunk Porto Vromi mellett is, és majd csak a Navaggio (hajótörés) öbölnél állunk meg. Itt biztosan megáll minden hajó 2-4 órára.

 

Navaggio (hajótörés) öböl

 

A fürdés után már meg sem állunk a Skinari fokig, ahol szemügyre vehetjük a világítótornyot, ami mellett találjuk a híres Kék Barlangokat(Blue caves) is.

 

Skinari világítótorony

 

Kék Barlangok(Blue caves)

 

Kék Barlangok(Blue caves)

 

Kék Barlangok(Blue caves)

 

Kék Barlangok(Blue caves)

 

Itt van a Potamitisbros boattrips is, ahonnan szintén tudunk hajókirándulásokra menni, viszonylag olcsón.

 

Potamitisbros boattrips

 

Kék Barlangok(Blue caves)

 

Innen a hajó a kelti part mentén tart tovább vissza Zakynthosra. Ezen a részen már mindenki olyan fáradt volt, hogy senkinek sem volt ereje ezeket a részeket fotózni. Az egész napos túra ugyanis elég kimerítő volt.

Zakynthoson fáradtan, de élményekkel tele szálunk le a hajóról és indulunk vissza a szállásunkra.



2018-07-24  -  Mészáros András





Cimkék: