A falu, ahol szerettél volna felnőni



 

Király erdő közép-kelet Európa egyik legkarsztosabb hegysége, így lehetetlen egyszerre teljes képet adni róla. Több éve már, hogy járom az útjait, és még ennek ellenére is csak a töredékét láttam annak, amit ez a vidék adni tud. Így sokan nem is gondolják, hogy Magyar-román határtól mindössze csak 120 km-re, a Király-erdő közepén, milyen vadregényes település is fekszik. Ez a vidék nem hirdeti, nem kelleti magát, és talán ebben rejlik a szépségének és az érintetlenségének a titka is. 

Érkezhetünk ide Belényes felől, vagy akár északról, a Királyhágó közeli településeiről is, mint pl. Révről, Sonkolyosról, Barátkáról, ahol a Sebes-körös-folyó színezi meg utunkat.

 

 

De, amikor a 764-es jelzésű útra rátér az ember, csupán néhány kilométer megtétele után lelassít, már nem siet sehová, hisz úgy érzi megérkezett, bárhová is vezet az útja. Ugyanis az Erdődámos felé vezető izgalmas, szerpentines útjain felkapaszkodva, mennyei látvány tárul elénk.

 

 

 

 

Elérjük a híres Erdődámosi karsztfennsíkot is, ahová érdemes egy néhány perces kitérőt is tennünk. Ez igazi meglepetés, hiszen erre a látványra senki sem számított.

 

 

 

 

 

 

Elhagyva Erdődámost, a meglepetések sorozata nem ér véget, hiszen a táj a látványának a képe csak fokozódik. Az út dimbes-dombos lankáit zöldellő rétek, és lombhullató erdők tarkítják, ahol maximálisan élvezhetjük az út kivételes minőségét, legyen alattunk autó, motor, vagy bringa.

 

 

 

 

 

Itt aztán tényleg nem akarunk gyorsan menni, hiszen azt akarjuk, hogy minél tovább tartson ez az út, de ugyanakkor az út kivételes minősége nem erre sarkal. Ha ezt az egyensúlyt megtaláljuk, akkor viszont úgy érezhetjük, mintha lebegve suhannánk végig a lankákon.

 

 

 

 

Biharrósa

Az út keresztül halad a karsztos hegység sziklás szorosain is, mint pl. az Albioarei szoroson, ami elárulja, hogy megérkeztünk Birarrósára.

 

 

 

Úgy érzem, hogy a képek magukért beszélnek. 

 

 

 

A településen az 1800-as évekig, a falu határában rézbányák működtek, amiket szép lassan Bauxit bányák váltottak fel. Erről tanúskodik a több lezárt bányatelep is. 

 

 

Beérve a falucskába látjuk, hogy egy csendes, meghitt településről van szó, alig 2500-as lélekszámú lakossággal. 

 

 

Az első találkozásom a településsel arra késztetett, hogy jobban utána járjak ennek a vidéknek, és felkutassam az érdekességeit és látványosságait. Érdemes fölébe emelkedni Biharrosának, ami a települést körülölelő hegyek miatt, nem egy nehéz feladat. 

 

 

 

A több hétvégés kiruccanásaimmal sorra találtam érdekesebbnél érdekesebb, és szebb helyeket a településen, ami a mai napig tud még újat mutatni.

 

 

Farcu kristálybarlang


 

Ha erre járunk mindenképp érdemes betérni a Farcu kristálybarlangba, amely egykor egy bauxit bánya volt, amely jelentős mennyiséget termelt a Nagyváradon lévő Alumina, alumínium gyártó üzem számára. A kitermelés során találtak rá a bánya Kristály barlangjára, amely azóta több ezer embert csábít ide évente.

A Főtéri leágazásnál balra kanyarodva, egy kisebb szerpentines úton keresztül juthatunk el a bányáig, amely táblákkal is jelölve van.

 

 

 

Egy kisebb parkoló is található a Kristály barlang előtt, ahonnan lehetőségünk van a  turista jelzésen lemenni a Lazuri szoroshoz is. 

 

 

 

A 15-20 Lej-es belépő megvétele után, már el is indulhatunk a csapattal. 

 

 

 

Mindenképpen megéri lemenni, és ettől a képtől csak szebb dolgokat látni. 

 

 

 

Cutilor szoros


 

A barlang bejárása után ellátogathatunk a közelben lévő szoroshoz is, a Cutilor szoroshoz.

 

 

A szorost a település északi részén találjuk, aminek a sziklái elérik 60-100 méteres magasságot, amely a közel 2 km-es hosszuságával kápráztatja el a túrázót. 

 

 

A szorosban számos barlang is található, mint pl.: az Éneklő barlang, a Hideg barlang, vagy a Tehenek barlangja.

 

Ha ezt a szorost megnéztük, akkor nem hagyhatjuk ki a Lazuri szorost sem. Megközelítése: Belényes felé haladva, de még mielőtt elhagynánk a települést, balra fordulunk, a Lazuri de Rosia feliratú útbaigazító táblánál. Itt keresztűl haladunk a Rosia-folyón is, ami után közvetlenül találjuk a kempinget. 

 

 

Kemping - Biharrósa-patak


 

A település a Rosia-patak mentén húzódik, ami mellett egy kemping is található, ahol egy jó bográcsost is el tudunk készíteni. 

 

 

 

 

Lazuri szoros (Lazuri de Rosia)


 

A Kemping után néhány kilométerre találjuk a leghíresebb szorosát a településnek, a Lazuri-szorost, amely a magas hegységek között, a patak mederben visz végig a  jelzés mellett, ahol sok helyen csak a vízben tudunk menni. 

 

 

Ez a szoros már jóval hosszabb, mint a Cutilor, aminek a körülölelő sziklái is magasabban állnak. 

 

 

 

Vizimalom


 

A Szoros után visszatérümk a kempinghez, majd pedig a főútra, ahol a településből kifelé haladva találjuk a Rosia-patak által hajtott vízimalmot is, amely „ingyenesen” megtekinthető. Egyébként a mai napig működőképes, és egy bácsi felügyeli.  

 

 

  

Biharrósai vízkitörés

A többszöri látogatásaim során sem sikerült még elérnem többek között a Toplicioara-patak forrásához sem, amely egy 20 m magas sziklafal tövében tör a felszínre. Ez is azt mutatja, hogy annyi szépet tartogat számunkra ez a hely, amit nem lehet néhány nap alatt bejárni. De mindezek mellett, még számos érdekességgel, zsombolyokkal, barlangokkal, és vízkeletekkel is találkozni még itt. Ennek ellenére sajnos, így is kevesen ismerik ezt a vidéket.

 

Ha tovább indulunk Belényes felé, még tovább élvezhetjük a Királyerdő kanyargós útjainak az élményét. Érdemes egy kis kitérőt is tennünk a Mézgedi csepkőbarlangba, amit az utóbbi években karolt fel a település vezetősége. 

 

 

 

 



2019-02-06  -  Mészáros András





Cimkék: