Ahol a vendéglátás szívből jön - Torockó



 

Torockó igazi vendégváró település, ahová elsősorban azért megy az ember, ha elege van a nagyvilág sznob mókuskerekének életviteléből, és igazi egyszerűségre, illetve olyan társaságra vágyik, ahol az emberek értékrendje mit sem változott az elmúlt 100 évben. A vendégszeretet, amit itt kapunk, az valóban szívből jön.

Ha esténként húslevest és töltött káposztát akarnánk enni, amit aztán egy kis Somodi kaláccsal fojtanánk le, majd pedig a jóízű beszélgetések közepedtén a ház pálinkáját iszogatnánk, ami után a meleg cserépkályha mellett térhetnénk nyugovóra, akkor mindenképp el kell ide jönnünk néhány napra, és élvezni ezt az önfeledt kikapcsolódást.

 

 

És akkor még nem említettem a finom borokat a borozóban, a jó hangulatot a kis kocsmákban, a romantikus utcák házainak míves küllemét, és a megannyi kincset jelentő természeti adottságokat.

Torockó egy ízig-vérig magyar település, ahol büszkeséggel tölt el, hogy magyar vagyok. Rengeteg magánszállás van, ahol a helybeliek nagy szeretettel várják a vendégeiket.

 

 

 

Torockó az Erdélyi-középhegység keleti részén elterülő Torockói-hegységben fekszik, az Ordaskõ (1250 méter) és Székelykõ (1128 méter) közötti medencében. A lakosság mindössze csak 600 fő körül van. A település házai igen jellegzetesek, amelyekben megjelennek a népi motívumok is. Több közülük a Nemzeti örökségünk részét képezi már. A település 1999-ben Europa Nostra-díjat kapott a kulturális örökség megőrzéséért.

 

 

Festett bútorok, míves cserépkályhák és edények jellemzik a házak berendezéseit. A bútorok festésének az alapszíne általában zöld, de lehet barna is. Jellemző mintázat a kancsóból kiinduló virágcsokor, melynek kisebb szárai szimmetrikusan futnak a bútor két oldalán. A színhasználat általánosítható.

 

 

 

 

Az ágyak mellett jellemzően ilyen, és hasonlóan hímzett falvédőket találni.

 

 

A település főtere az úgynevezett vajor, ami egy betonból épített medence a Templom téren, amelyet a Tilalmasról lefolyó patak vize tölt meg. Ezt a helyi asszonyok szőnyegek, nagyobb kelmék mosására is használják.

 

 

 

 

 

Torockó jelképe a település mellett húzódó sziklás hegy, amelyet Székelykőnek neveznek. Aki eljön ide, annak meg kell másznia, hogy föntről is megnézhesse a települést. A Székelykő igen robosztus, nagyságát és részleteit hosszú percekig lehet bámulni.

 

 

 

A Székelykő miatt a nap látszólag kétszer kel fel és nyugszik le, hiszen a faluból nézve visszabújik a Székelykő sziklái mögé, hogy aztán kicsivel később újra előbukkanjon.

 

 

Érdemes megnézni az itt lévő bazársort, amely a Templom tér mellett helyezkedik el. Sok kelmét, faragványokat, és egyéb népművészeti tárgyakat is lehet venni a sok egyéb más mellett.

 

 

 

 Fotó: Fehér Csilla

Található itt egy vízimalom is, amely belülről, és kívülről nézve is működőképesnek mutatja magát. 

 

 

 Fotó: Gombos Béla

Jellegzetes a 18. századi Unitárius templom is, amely Torockó meghatározó vallási formáját is kifejezi. 

 

Fotó:Pasztilla aka Attila Terbócs

 

Továbbá, érdemes még felkeresni a Népi iparművészeti múzeumot is, de valójában a település minden utcájának minden szegletét, hisz mindenütt van valami érdekesség, de engedjék meg nekem, hogy most csak ennyit mutassak Torockóból, hagyva így további érdekességet az újonnan idelátogatók számára is. 

 

 



2019-01-17  -  Mészáros András





Cimkék: