A három patak vize - Sumik-vízesés



A Sumik-vízesés

Szlovéniában mintegy 300 vízesés található, aminek egy pici része itt, a Pohorje hegységben van, amik bár nem olyan nagyok, mint a Rinka, vagy a Kozjak, de a környezete és a kalandos megközelíthetősége kárpótol minket. Ilyen a Maribor és Rogla között lévő Sumik-vízesés is. Számtalan természeti kincs található még itt a Pohorje-hegységben, amelyek igazán egyedivé varázsolják ezt a vidéket, amit érdemes felkeresnünk.

A Sumik-vízesés egyik megközelítése Maribor felől nyugat felé haladva, a viadukt utáni körforgalomban az utolsó kihajtón kitérve, és aztán egy jó darabig csak egyenesen haladva. Amikor a Lobnica és a Crnava patakon is átmegyünk, akkor már csak néhány 100 méter a turistaút bejárata. Ha innen kezdjük a túrát, akkor kb. 1,5 km oda-vissza.

Az turistaút szép lassan leereszkedik a még nem túl mély szurdokvölgybe, ahol előfordulnak keskeny forduló peremek, és technikás szakaszok is, amik igazán izgalmassá teszik ezt a rövid túrát.

 

 

 

 

 

A vízesés már a távolban hallatja magát. Először csak föntről látni, majd tovább haladva láthatjuk meg a teljes egészét.

 

 

 

 

 

A Vízesés 24 méter magas, amit a Crnava, a Lobnica, és a Kraljščica vize táplál.

 

 

 

Ha lenne még időnk, továbbmennénk, hisz lentebb is találhatóak még kisebb vízesések, de már sötétedik, így elindulunk vissza, Mariborba.



2019-01-13  -  Mészáros András





Cimkék:



Túra adatok:

Helység: Sumik-vízesés
Nehézség: 5
Magasság: 1133 m
Menetidő: 1 óra

      GPX térképfájl letöltése