Pádistól a Vigyázó csúcsáig – I.rész



Túra a Bihar-hegység gerincén, Pádistól egészen a Vigyázó csúcsáig, a hegygerinc északi végéig, számos turistalátványossággal.

 

 

Pádisról már önmagában is rengeteget lehetne írni, hiszen a turistalátványosságok epicentruma már több, mint 100 éve, mióta Czárán Gyula kiépítette az itt fellelhető turistaösvényeket. Az átlag túrázó többnyire a könnyen elérhető, csodálatra méltó helyeket keresi fel, de aki már sokat koptatta itt az ösvényeket, az meszebbre, és nagyobb kalandra vágyik, így kerül hát a látómezejébe a Bihar-hegység főgerince, amely a Nagy-Bihar csúcsától, Pádison át, egészen a Vigyázó-hegységéig tart.

 

 

Bár a Nagy-Bihar csúcstól nem kimondottam nevezném az utat gerinc túrának, nem úgy, mint a Pádistól vezető ösvényt, amelytől már a turistaút folyamatosan emelkedik a hosszan tartó hegyháti útra, a kisebb hegyeken át egészen a Vigyázó csúcsáig.

 

 

Ez a gerinctúra amlett, hogy kiváló panorámát biztosít a Bihar-hegység nevezetes részeire, csúcsaira, szélsőséges természeti viszonyaival egy új oldalát mutatja meg a természetnek, hiszen olykor a tűző napsütésbem, szélben, vagy éppen esőben túrázhatunk akár több órát is anélkül, hogy menedék alá tudnánk térni. Ennek persze megvan a maga varázsa és az élménye. Ezért igencsak nagy kihívást éreznek ebben az útvonalban, főleg azért mert a Vigyázó menedékház egy napi járófölre van Pádistól, ami csak a hosszú nyári napokban teljesíthető.

A természet szerencsére mindenben a segítségünkre van, hogy nekiinduljunk, hiszen a gazdag vízforrásaival nem hagyja szomjan a túrázót. Ezek a források sokszor a legváratlanabb helyeken bukkannak elő, ezért aki ki tud lépni a komfortzónájából, és eljön ide, a természet kivételes ajándékéval jutalmazza meg őt.

A túra a Pádisi turistafogadótól indul észak felé, amely egészen a Vigyázó menedékházig vezet a  kék-vonal jelzésű úton. Az első állomásunk a Varasó-réten található menedékház, ahová érkezhetünk a Pádis felé vezető műút kanyarulatából is, a  piros-vonal jelzésen. Innen  tehát a 2 jelzés egy darabig még együtt fut. 

 

 

 

Az út a gyönyörű Varasó-réten vezet keresztül, ahol a kis tavat is megcsodálhatjuk. 

 

 

 

A Varasó-nyeregnél, avagy a Varasó-havasnál balra ágazik le a  kék-vonal jelzésű ösvény, így a mi utunk is. Jobbra a Szamosbazár bejáratára kaptatnánk fel. Itt van vége a Kék-Magura hegyvonulatának is.

 

 

 

Egy ideig a kisebb dombok erdeiben küzdjük át magunkat, majd kiérünk egy tisztása, ahonnan az utunk folyamatos emelkedővel folytatódik, amíg kiérünk a völgyből, ahonnan már a Bihar-hegység havasait is látni.

 

 

 

Innen egy út ágazik el jobbra, amely a gerinc alatt emelkedik majd a fel az Oncsásza-rétre, de a  kék-vonal jelzés tovább vezet a következő állomásunkig, fel az Égett-kőre.

 

 

Innen tökéletes a panoráma az előttünk álló havasokra, a Horgas-havasra, az Istenek-havasára, Illetve az alattuk lévő medencére, ahol látjuk a Boga telepet, és az egész Béli medencét.

 

 

 

Madártávlatból pedig ez Égett-kő megállópontját is látni, ahol jelenleg tartózkodunk. 

 

 

Innen az utunk meredeken emelkedi felfelé a Kopott-csapás nyergére. Az ösvény nem csak meredek, de ökölnyi sziklákkal borított is, ami meglehetősem veszélyes, és megnehezíti a haladást.

 

 

Rengeteg bringás, illetve turisták által kedvelt szakasz ez, akik jellemzően Biharfüred felől érkeznek. 

 

 

 

Felfelé haladva egyre szebb a panorámánk a Horgas-Havasra, és a távolban lévő béli medencére. 

 

 

 

Visszanézve peddig az Égett-kőre, ahol nemrég jártam. 

 

 

Felereszkedünk a hegygerincre, ahol elérkeztünk a hegyhát fő elágazásághoz. Innen a  Piros-vonal jelzés egy 4-5 óra alatt Biharfüredre visz tovább, északnyugati irányba, és a  kék-vonal jelzés pedig északkelet felé, a Vlegyásza-hegységre, úgy egy 8 óra alatt.

 

 

Felérve a hegyhátra már gyönyörű pamorámánk van a gerinc túloldalára is, ahonnan látni pl. a jobbra lévő Bocsásza kettős csúcsát. 

 

 

Folytatva a  jelzés ösvényét, az út már a hegygerincen tetején fut tovább, ahonnan a panoráma lenyűgöző. 

 

 

 

Az elénk terülő turistaút hosszú, egy végtelennek tűnő hegyhát, ami igencsak meghozza az ember kedvét a túrához, hiszen utunk során van bőven lehetőségünk a milliónyi természeti csodákban gyönyörködni.

 

 

Innen föntről gyönyörű képet mutat a balra lévő Kék-Magura hegyvonulata, illetve a mellette lévő Varasó-havas is, amik között az utam is vezetett.

 

 

A Szóló-kő, és a Sík-havas a következő célpont, viszonylag egyenletes terepen, némi emelkedővel. A turistautunkat délkeletről a mély szurdokban lévő Meleg-Szamos vízválasztója, a Szamosbazár otthona szegélyezi.

 

 

Útközben, a Sík-havas lábánál találjuk az Isten-forrását, amelynek kristálytiszta, ízletes, és hűs vizét, a nagy melegben tényleg Isten ajándékának gondolja az ember. A vize a hegy gyomrából érkezik, és egy kavicságyas sziklatömb tövében tör a felszínre. Könnyen észrevehető, hiszen kifolyó vize a murvás utat is áztatja.

 

 

Innen már a Sík-havas murvás, mondhatni hosszú útján baktatok, amiről már lefelé jövet feltűnik a Tolvajos-kő hatalmas kőtömbje.

 

 

 

Innen már egyre nagyobb léptekben halad az ember, hiszen izgatott a sziklatömb impozáns látványa miatt.

 

 

 

 

Mondhatni, hogy a Biharfüredi elágazás után ez a második nagyobb megállópontunk, hiszen ez kb. félúton van a Vlegyáza csúcs felé.

 

 

A Tolvajos-kő csak távolról tűnik kicsinek, közelről viszont hatalmas, és a látványa elcsábítja az embert, hogy felmásszon a tetejére.

 

 

Nem veszélytelen a feljutás, de mikor felérünk, akkor nem csalódunk sem a látványban, sem pedig az izgalomban. Rájövünk, hogy nem is lehetne jobb hely a pihenésre, minthogy a tetején lévő lapos tömbre kifeküdjünk.

 

 

 

 

 

Miután kipihentünk magunkat csodálkozzunk még picit a táj madártávlati panorámájában. Alattunk hatalmas kőtenger borítja be a terepet, ami ebből a sziklából szakad alá. Vajon emiatt nevezhetik Tolvajos-kőnek?

 

 

 

 

 

 

Piciti távolabb, déli irányban az Oncsásza-rét kápráztat el minket, ahová innen is el lehet jutni a sárga-vonal  jelzésen.

 

 

Még az ember vet egy pillantást a Sík-havasra, és a következő célpontunk irányába a Mikó-havas felé. Aztán lemászunk a kötönbről, és indulunk utunk további szakasza felé, a Vigyázó csúcs irányába.

 

 



2019-10-28  -  Mészáros András





Cimkék:



Túra adatok:

Helység: Pádis - Varasó nyereg
Nehézség: 3
Magasság: 1332 m
Menetidő: 1,5 óra

Helység: Padis-Égett-kő
Nehézség: 4
Magasság: 1483 m
Menetidő: 2,5 óra

Helység: Pádis - Kopott-csaps nyereg
Nehézség: 5
Magasság: 1635 m
Menetidő: 3 óra

Helység: Pádis - Tolvajos-kő
Nehézség: 5
Magasság: 1684 m
Menetidő: 4,7 óra

Helység: Pádis - Fehér-kövek
Nehézség: 6
Magasság: 1684 m
Menetidő: 10,5 óra

Helység: Pádis - Vigyázó csúcs
Nehézség: 7
Magasság: 1836 m
Menetidő: 12 óra

      GPX térképfájl letöltése