Túlélni Szlovéniát VII. nap - Az utolsó nap a legnehezebb



 

Kicsit fáradtan keltem, hisz a szomszéd kocsmában hajnalig ment a hangos beszéd. Az biztos volt, hogy ez a nap a strandolás napja lesz, csak az nem, hogy pontosan hol. Sokat tanakodtam, hogy innen Triesztből visszamenjek a szlovén földre, és Izolán strandoljak, vagy pedig itt olasz földön keressek valami vízpartot. 

A választás az utóbbira esett, de mégsem itt Triesztben, hanem valahol a közelben. Egy kis internetes keresgélés után rátaláltam egy nagyon jónak tűnő helyre, a Lignano Sabbiadoro szabadstrandra. Ez a strand közel 100 km-re volt tőlem, de nekem ez nem jelentett problémát.

Megreggeliztem, majd a kijelentkezésem után felpakoltam a motorra, ami egyébként a szállás ablaka alatt parkolt. 

A motorom egyre nehezebben indult be a kalandozásaim alatt, hiszen eresztett az üzemanyag ellátó rendszerben egy szelep, így szép lassan belefolyt a motorba a benzin, amitől nehezen tudott csak beindulni. 

Végül persze mindig beindult. Verőfényes napfényben és forróságban indultam Lignánóba. Nem került rövid időbe mire kikeveredtem Triesztből. Nagyon melegem volt, amit az araszoló forgalomban felhevült motorom is nehezen viselt. 

Körülbelül fél úton, Monfalcone-ban meg kellett állnom tankolni. Tankolás után észrevettem, hogy a motorolaj szintem vészesen alacsony. Bementem a benzinkútra, de valami 5-6 ezer forintért adtak egy liter motorolajat. Ennyit nem akartam érte adni, és gondoltam valahol útközben csak találok egy boltot, ahol olcsóbban tudok venni. 

Ez így is volt…,majdnem. Még ebben a városban egy Aprilia, Vespa és Piaggio motor kereskedésbe térte be, ahol ugyan volt olaj, de vagy 500 Ft-al drágábban, mint a kútnál. Kénytelen voltam megvenni, ha már betértem ide. Mind az 1 liter olajat elnyelte a motor. 

Aztán már meg sem álltam Lignano-ig. A fényképezőgépem mélyen benne volt a táskámban, de eszemben sem volt elővenni. Pedig keresztül mentem még a gyönyörűen szép Isonzó folyón is, ahol lehetett volna jó képeket készíteni, de annyira fáradt voltam, hogy nem volt erőm fotózni. Csak strandolni szerettem volna már. 

Közben megérkeztem Lignanoba, de még mielőtt letettem volna magam a strandon, bevásároltam, hogy legyen mit ennem, és innom a parton.

 

 

Lignano Sabbiadoro


 

 

A Kikötők városa:

Éppen csak átlépve az olasz határon található Olaszország egyik legnagyobb strand és kikötő övezete. 

Mondhatnám azt is, hogy egy sznob hely, hiszen a több mint 6000 férőhelyes kikötőjével nem a szegények városa, de mivel barátságosak az emberek, így nem mondom. Név szerint a kikötők: Porto Vecchio, Marina Punta Faro, Marina Uno és a Marina Punta Verde, Aprilia Marittima.

Ezzel a kikötő komplexummal egyedülinek számít Olaszországban és Európában is.

 

 

 

A vizivilág:

A 8 km hosszú homokos part több, mint 40 stranddal büszkélkedhet. A nagyméretű strandok közzel 29 000 napernyővel biztosított pihenőhellyel is rendelkeznek. Természetesen a vízi sportok széles skáláját is igénybe vehetjük.

 

 

 

De mindez, ha még nem volna elég, akkor elmehetünk az Aquasplash vizi parkba is.

 

 

Nem tűnik rossznak, és egy napijegy 23€, ami manapság nem egy nagy összeg.

Bővebb infó itt: https://www.aquasplash.it/it/

 

 

Itt a félszigeten lehetőségünk van még vidámparkba, a Gulliverlandia-ba is elmenni. 

info: https://gulliverlandia.it/it/

 

Itt aztán van minden, mint a búcsúba:

 

 

De mindezek mellett, büszkélkedhet még ez a kis félsziget  a Parco Zoo Punta Verde állatkertével is. Info: http://www.parcozoopuntaverde.it/

 

A félsziget ékkövének számít még a Lignano-tó is. 

 

A Lignánói-tó

 

Ezen a helyen az éjszakai élet is a legnagyobb magaslatokban zajlik. Itt mindenki megtalálja a magának valót pl. a különféle koncertek kínálatában, vagy az éjszakai, amerikai, és beach bárokban. Még piano bár is van. Természetesen a kaszinó nyújtotta élményekről sem maradhatunk le itt. A diszkó szerű szórakozóhelyekről nem is beszélve. 

 

Aki erre a félszigetre jön, az nem nagyon tud mellé lőni. Legyen az egy család, ahol a gyerekeket el tudjuk vinni az állatkertbe, vagy éppen a vidámparkba. Vagy akár idősebb házaspár, akik a strandolás után egy kellemes hajókirándulásra is el tudnak menni, vagy fiatal baráti társaság, akik az egész napos fürdőzés után, reggelig mulatnak az éjszakai bárokban, hogy aztán újra a stand homokos tengerpartjáról indítsák a reggelt.

 

 

A strandon: 


 

Sajnos nekem annyi időm már nem volt, hogy a strandoláson kívül mást is kipróbáljak itt.

Rengeteg ember volt, és iszonyat meleg. Az utcákban megint csak araszolva tudtam menni, a tűzforró motorblokk meg csak fűtötte, szinte már égette a lábamat. 

A Strand közelében tettem le a motorom, és nem maradt már más, mint hogy belehuppanjak a tengerbe.

A cuccaim ledobása után így is tettem. Egész meleg és kellemes volt a víz. 5-10 perc után kiszálltam és kifeküdtem a napra. Ez már nagyon kellett, és nagyon jól is esett.

 

 

Olyan 11 óra körül járhatott az idő mikor ideértem, de egy pár óra után már kezdett unalmas lenni. Körülöttem szinte csak párokat, vagy nagyobb baráti társaságokat láttam. Magányosnak éreztem magam megint.

Nagy zenebona zengte be a strandot, és egyre több ember lett. Nagyon sok. Kimentem sétálni egyet a part menti sétányra és kiderült, hogy egy nagy futóverseny miatt, gyűltek ide az emberek. 

Kb. egy óra után meguntam a sétát is. Úgy gondoltam még reggel, hogy az éjszakát itt fogom tölteni, de egyre inkább azon gondolkodtam, hogy haza kellene indulni. Ha nem az lett volna, hogy másnap haza kell mennem, hanem még vár rám egy kis kaland, akkor nekem is több kedvem lett volna maradni. De mivel az utolsó éjszakát töltöttem volna itt, így már nem volt kedvem maradni tovább. Így hát elhatároztam, hogy haza indulok.

Délután 4-5 óra lehetett mikor elindultam. Eléggé beparkoltak a rendőrök a motorom köré a futóverseny miatt, és amikor ki akartam szabadítani a motoromat, a rendőr megkérdezte illedelmesen, hogy segíthet e. Ez meglepő volt, hiszen egy lezárt területen álltam. Itthon valószínű ezért büntetés járt volna, de szerencsére itt nem. Nem fogadtam el a segítséget, hisz könnyen ki tudtam szabadulni a rendőrautók közül. 

 

Miután kikeveredtem Lignánóból, betértem egy étterembe, hisz meg akartam kóstolni milyen is egy igazi olasz spagetti. 

Itt is fotózhattam volna, de nem volt erőm elővenni a gépet. Miután jóízűen megettem a spagettit, ellenőriztem egy olajszintet, majd berúgtam a motorom, és indultam tovább hazafelé. 

Innen már meg sem álltam egészen Ljubljana-ig. Ekkora már szinte besötétedett. Pihentem egy kicsit, aztán indultam is tovább. A fővárostól 20 km-re a rendőrség lezárta a főútvonalat, és azt tanácsolták, hogy folytassam az utam az autópályán. Természetesen nem akartam pálya matricát venni már erre a fél napra, így kerestem valami alternatív utat. 

Ez az alternatív út, mindenféle kis településen, és járatlannak tűnő úton keresztül vitt tovább. A motorom lámpája alig világított. Valami műszaki gond keletkezett, és csak akkor világított teljesen, mikor egy picit lenyomtam a féket, és bekapcsolt a féklámpa. Utólag kiderült, hogy akkumulátor problémám volt. Ez az út nagyon-nagyon hosszúnak, de nagyon hosszúnak tűnt. Már úgy este 9-10 óra felé járhatott az idő, mikor ezeken az úttalan utakon jártam. Már vagy 5-6 órája úton lehettem. Fel voltam öltözve rendesen, de még így is nagyon fáztam. 

Szerencsére arra téved egy autó is, aki megelőzött. Én kihasználva ezt, utána eredtem, és szorosan mögötte tartottam a tempóját, mivel az én világításom nagyon gyenge volt, az övé pedig szépen bevilágítottak ezeket az utakat. Ezek a kis utak úgy kanyarogtak, mintha muszáj lett volna nekik. Az autós el akart húzni előlem, de én tartottam a tempót, és mentem utána. Egy 60km-t kellett megtenni mire visszatértem a főútra. 

Ahogy elértem a főutat, be is tértem egy benzinkútra, mert már eléggé fáztam és fáradt is voltam. Egy kávé mindenképpen kellett. Egy 10 perc után indultam is tovább. Még fél úton sem lehettem.

Úgy 11 felé járhatott az idő, mikor is megint be kellett térnem egy benzinkúthoz, mert le akart ragadni a szemem, és a reakcióidőm is kétszer annyi volt már, mint egyébként. Ittam egy kávét és vettem egy kólát. Fáradtan estem bele a kávézó székébe, és böngészve a telefonomon próbáltam erőt gyűjteni. Egy negyed óra pihenés után ismét útnak indultam. 

Úgy éreztem ez a kis pihi sokat segített, de sajnos úgy egy fél óráig tartott csak. Egyszerűen kókad a fejem annyira fárad voltam. A telefonom navigációján kilométerről-kilométerre láttam a hátralévő távolságot olyan nehezen fogyott. 

Megálltam egy kútnál, de már zárva volt. Megálltam egy másiknál, de szintén zárva.

Úgy hajnal fél 1 felé már teljesen kihalt volt a környék. Az egyik zárva lévő kútnál végül megálltam, és leültem a kinti asztalához, amit szerencsére záráskor nem szedtek be. Majd lehajtottam a fejem, és próbáltam pihenni, aludni kicsit, de úgy fáztam, hogy nem tudtam elaludni. Senkit nem láttam a környékemen. 

Egy 15 perc után erőt vettem magamon, és ismét útra keltem. Valamit azért segített ez a kis pihenés, de ez sem tartott éberen egy fél óránál tovább. Az utak szinte csak az én motorom hangjától zengtek.

Később próbáltam megint keresni egy benzinkutat, és inni egy kávét vagy valamit, de sorra-sorra csak bezárt benzinkutakkal találkoztam. Tankolnom is kellett volna már, mert fogytán volt az üzemanyagom is, de sehol nem tudtam. Több benzinkúthoz is benéztem, de mind zárva voltak. 

Már kezdtem elkönyvelni, hogy nem találok kutat, és meg kell majd várnom a reggelt valahol, mire megérkeztem Mariborba, ahol már találtam nyitva lévő benzinkutat. 

Megtankoltam, és beültem egy jó hosszú kávéra. Már a shopban is remegtem annyira fáztam, pedig nem volt hideg, de valahogy nekem fele annyinak tűnt a hőmérséklet, mint valójában volt.

Megittam a kávét, amitől megint kaptam egy kis éberséget, és elindultam a határ felé. Ez az éberség már csak egy negyed óráig tartott. A hátár már nem volt olyan messze, de még mindig csak félúton járhattam, vagy attól kicsit tovább. Nagyon nehezen fogytak a hátralévő kilométerek. 

Hiába volt a motorom hangos, és rázós, én mégis el akartam aludni rajta. A települések, amiken keresztüljöttem, mind kihalt volt. De ez már jellemző volt este 10 után is, ahol már a házakban is csak elvétve láttam fényt az útról. Mintha még a közvilágítást is lekapcsolták volna.

Ahogy haladtam az úton, hirtelen arra letten figyelmes, hogy az útpadka nagyon közeljött. Láttam, ahogy feléje tartok, de mire eljutott a tudatomig már a kormányt kellett elrántanom, hogy ne szaladjak fel rá. Nagyon-nagyon hosszú volt ez az út, és nagyon éberen kellett figyelnem.

 

Nehezen telt az idő, de sikerült átérnem a határon is. Talán olyan hajnal 3 óra lehetet, mikor a határ után nem sokkal, egy település főút menti zöld területén, egy körfogalom mellett megálltam. Nem bírtam tovább. Nem akartam problémát, így lefeküdtem a motorom mellé, a hálózsákomat magamra terítettem, és aludni próbáltam.  Nagyon fáztam, és az alattam lévő fű is vizes volt a hajnali párától, de ez sem érdekelt. Pihenten, és éberen akartam tovább indulni. 

Valamit sikerült azért félálomban aludnom. Kb. egy bő fél óra után feltápászkodtam, és félig átázott ruhában indultam tovább. Már kezdett pirkadni. Sokat segített ez a kis alvás is, amitől az éberségem egészen Székesfehérvárig kitartott.

Aztán megint rám tört a fáradság. Próbáltam éberen tartani magam azzal, hogy menet közben, szinte torkom szakadtából, a még anno énekórán tanult dalokat énekeltem. Talán ez segített a legtöbbet. Közben szép lassan hajnalodott kifelé.

Felcsút környékén megint meg kellett állnom tankolni. Ekkora már teljesen kivilágosodott. Innentől már tudtam, hogy nincs sok hátra Budapestig, és már nem éreztem annyira a fáradságot. Mire beértem Budapestre már teljesen éber voltam. Talán olyan reggel 8 óra lehetett mire hazaértem Dunakeszire. 

Felmentem a lakásba, és el sem hittem, hogy van itt egy ágy ahová befekhetek, és még be is takarózhatok ha fázom. Egy hétig többnyire sátorban aludtam, ott ahol éppen az éjszaka ért. Most pedig ez az ágy és a lakás komfortja mennyi kényelemnek és luxusnak tűnt. Az, hogy vehettem egy forró fürdőt még inkább. Akkor reggel, mikor hazaértem, egy kis királynak éreztem magam. Annak, mert belenyúlhattam a hűtőbe, hogy egyek és igyak valamit, aztán kedvemre megfürödhettem, majd pedig lefekhettem aludni egy kényelmes ágyba. 

Sokszor elégedetlenkedünk azzal, amink van, pedig valójában sokszor nem tudjuk felbecsülni mindezeket, és hálásnak lenni azokért, amik a rendelkezéseinkre állnak. Én akkor átéreztem, és ajánlanám mindenkinek, hogy néha térjen vissza az alapokhoz, hogy mindezeket értékelni tudja. 

 

Ezen az egy hetes túrán sokat tanultam és tapasztaltam. Talán életem legkalandosabb hete volt ez. Rengeteg történettel, és emlékkel lettem gazdagabb. Remélem lesz még részem ilyen kalandban.

 

 

 

 

 



2018-03-01  -  Mészáros András





Cimkék: