A Királyréti turistaparadicsom



Mondhatnánk, hogy a családosok kedvenc helye ez, de a Kismarosról menetrendszerint közlekedő kisvonatról leszállva, szinte kivétel nélkül mindenkinek a kedvencévé válik a hely, amelynek különlegessége a búskomor magányos turistát is mosolyra fakasztja.

 

 

 

 

 

Ha nem az izgalmas kisvasútat választjuk, akkor Kismaros, majd Szokolya felől érkezhetünk autóval, aminek hátránya, hogy még ebben a téli időszakban keresgetni kell a szabad parkolóhelyeket.

 

 

Az évnek ebben az időszakában azt gondolná az ember, hogy kevésbé látgatott ez a hely, de amikor ideér, rájön, hogy itt bizony nincs tél, legalábbis a turizmus szempontjából. 

 

 

Sok túrázni vágyó ember kel ilyenkor útra és indul el a Nagy-Hideg-hegy, a Csóványos, vagy épen a százmásik turistalátványosság felé.

 

 

De ha csak ki akarjuk szellőztetni a fejünket, arra is kiváló ez a hely, hiszen az itt folyó Morgó-patak csörgése, és a mellettünk lévő Vár-hegy látványa tökéletesen alkalmas arra, hogy átteleportáljunk magunkat a nagyváros hangos és rohanó életviteléből.

 

 

 

 

 

 

 

 

A Vasútállomás végében pedig lábbál hajtható hajtánypályát kipróbálva, már nem csak csupán mosolygunk, hanem már hangosan nevetünk annyira szórakoztató.

 

 

Néhányan azt gondolnák, hogy ezzel kimerül a hely adta lehetőségek száma, pedig még csak most kezdődik. A Királyréti központ felé haladva hatalmas térképekkel, és számos képes információval adják tudtunkra, hogy mi is található ebben a hegységben.

 

 

Percekig képesek vagyunk bámulni a helyeket, és megjegyezni a számunka érdekes látványosságok helyeit.

 

 

Tovább haladva a hatalmas látogatóközpont tárul elénk, aminek van egy hangulatos büféje, és egy kis boltja is, ahol a hegységgel és a vidékkel kapcsolatos élelmiszereket, ajándéktárgyakat is vásárolhatunk. Ide gondolkodás nélkül is betér az ember, és mindenképpen vinni akar haza valamit a vidékből.

 

 

 

De amiből a legtöbbet vihetünk haza, az hatalmas ismeret, amelyet a kiállítóközpontba szerezhetünk, melynek nyitott ajtaját, könnyen észrevesszük. A kiállítóközpontba 500 Ft a belé, amit szintén gondolkodás nélkül kifizet az ember, hiszen a látványtól a szánk még mindig tátva van, és meg fel sem ocsúdtunk attól, hogy milyen szuper és mennyire modern ez a hely.

 

 

Belépve rájövünk, hogy nem csak egy kiállítás, hanem egy komplett tárlatvezetést is kapunk a pénzünkért. 

 

 

A tárlatvezető a Börzsöny múltjába repít vissza minket, pontosabban 16,5 millió évvel ezelőttre, mikor is a hegység keletkezett, melynek a földjét még az őstenger mosta.

 

 

Erre találunk itt bizonyítékokat, mint pl. megkövesedett cápafogat, kagylót, opálosodott fát, és egyéb fosszíliákat.

 

 

 

 

Tovább haladva a kiállítás kronológiai útvonalán a 14. századba érkezünk, az ércbányászat kezdetéhez.

 

 

 

Itt egy épített alagúton is át kell majd haladunk, amely a bányák magasságát, és szűkösségét szemlélteti.

 

 

Tovább haladva olyan időrend táblát találunk, amelyen a bányászati a mérföldkövek, az ismeretes Magyarországi események idővonalával párhuzamosan fut. A lényeges 1700-as évek elejére érkezünk, amikor is megalakul az első vasolvasztó. Itt egy rendkívül látványos, és szórakoztató bemutató makettel vezetnek be minket a fémolvasztás, és fém megmunkálás akkori tudományába. Ez a készülék többet is tud, de ezt már csak azok tudhatják meg, akik ide ellátogatnak. 

 

 

Szemléltesést kapunk továbbá a faúsztatás tudományáról is, mert olyan is létezett itt, Szokolya-Huta és Kismaros között.

 

 

 

A sok egyéb érdekesség mellett láthatjuk, hogy hogyan, és hol alakultak ki a kitermelést elősegítő drótkötél, illetve vasútpályák a bányaterületeken.

 

 

 

Az itt lévő erdőgazdálkodás ismerete sem gyermekcipőben zajlott már. Láthatunk mérőeszközöket, és különböző kiegészítő szerszámokat az efféle mesterség műveléséhez.

 

 

 

Nem csak az ismereteit bővíti az, aki ide betér, hanem a vágyait is arra, hogy itt a bemutatott helyszíneket felkeresse a Börzsönyben. Ehhez hozzásegít még az itt megvásárolható Börzsöny könyv is, amely a helység kialakulásától napjainkig kalauzolja az olvasót, mintegy 600 oldalon keresztűl.

 

 

Ha azt gondolnánk, hogy innen már a bakancsos turisták veszik át a terepet, akkor nagyot tévedünk, hiszen az északkelet felé nyúló Szénpataki műutón elmehetünk még a játszótérre is, amely közvetlenül a Szénn-patak melett található.

  

 

 

 



2020-04-16  -  Mészáros András





Cimkék: