Zakynthos - Ahol a sziget vad birodalma kezdődik



 

Zakynthos délnyugati félszigete


 

A legtöbb irodalom szerint a sziget földrajzilag 3 részre osztható. A délkeleti Vasilikos-félszigetre, központi síkságra, és az északi, nyugati rész hegyvidékre.

Én úgy gondolom, hogy inkább 4 részre osztható. A negyedik része pedig a délkeleti félsziget, nevezzük csak Keri félszigetnek. Én nem csapnám a nyugati rész hegyvidékéhez, noha valóban hegyvidékes, de úgy gondolom ez a rész a sziget egyik ékköve, és méltó hozzá, hogy külön említsük. 

 

 

A Keri félszigeten található házak nagy részét az angolok és a németek felvásárolták, így azok picit eltérnek a többiekétől.

 

Keri-re is jellemző a nyugati rész hegyvidékes, sziklás vadregényes mivolta. Meredek szirtjei miatt sem tudott a turizmus itt fejlődésnek indulni, ami miatt kevésbé ismert, aminek én külön örülök. 

 

Kerire, Agios Sostis-tól indulva, - Ahol a mi szálásunk is volt - Lithakián keresztűl vezet az út. Ezen a településen még sokszor keresztül fogunk menni. Itt érdemes tankolni, és bemenni az Aristeon Olivasajtoló Múzeumba is, ahol bemutatják az Oliva olaj készítésének a módszereit, valamint, hogy ezek hogyan változtak az idők során. www.aristeon.gr. 

 

 

 

Keri Beach


 

Ahogy elérjük a félsziget nyúlványát, mindenképpen térjünk le a Keri beach-re. Agios Sostistól csupán csak néhány kilométerre található. Hosszan elnyúló apró kavicsos partja van.

 

 

A partra, Keri híres tava mellett megyünk el, melyről még Hérodotosz és Pliniusz is említés tesz. Ezt a tavat kátránytónak nevezik, mert régen a hajók kátrányozására használták. Mára már sajnos kiszáradt és csak egy nagy nádast találunk helyette.

 

Ha nyugatabbra megyünk, mondjuk a Marathias beach környékére, ott megtaláljuk a sziklásabb érintetlenebb partokat is. Ezek a részek kevésbé ismeretek, és mikor lementünk, szinte csak mi voltunk az egyetlenek ott.

 

Keri beach eldugott részei.

 

Hajóval pedig Keri még vadabb partjaira is ellátogathatunk. 

 

Keri déli partjai

 

Ha motor vagy autót bérlünk, érdemes a szigetet körbejárni, és elmenni Keri városába is, amely a félsziget nyugati oldalán fekszik. A nyúlvány nyugati szirtes részét élénkzöld macchia bozót és néha kis kőfalakkal határolt mezők alkotják.

 

 

 

Myzithra sziklák


 

A Keri világítótorony felé tartottunk, mikor is előtte elkanyarodtunk balra, hogy megnézzük a híres és csodálatos Myzithra sziklákat. Egy murvás úton kellett kb. 500 métert megtennünk, hogy egy meredek szirtről letekinthessünk a mélybe. 

 

Myzithra sziklák felé

 

Ezeket a sziklákat Zakynthos híres helyi sajtjáról nevezték el, a Myzithra sajtról.  

 

 

Ahogy lenézünk a döbbenetes mélységet látjuk, de ez még kevesebbnek is tűnik, mint amilyen mély valójában. Azok a pici fehér pontok tengeren hajók egyébként. 

 

 

Egyszerűen nem lehet betelni a sziget gyönyörű vízével. Annyira tiszta, hogy kis sekély partnak mutatja magát, pedig biztosan nem az. 

 

 

Egyébként ezeken a délnyugati partvidékek közelében található a Földözi-tenger legmélyebb pontja az "Oinouson-kút", amely több mint 4500 méter mély.

 

 

Egy hajókirándulás keretein belül is megtudjuk nézni ezeket a sziklákat, és ott így mutatnak.

 

Myzithra sziklák

 

Közelebbről pedig a legnagyobb görög zászló is látszik. 

 

Myzithra sziklák

 

 

 

Keri világítótorony


 

A Myzithra sziklákra néző szirtről is jól látható a Keri világító torony, és az ott magasodó zászló, amely Görögország legnagyobb zászlaja, amelyet egyébként Keri-től északnyugatra találunk.

 

Keri világítótorony

 

Keri világítótorony

 

Keri világítótorony

 

Keri világítótorony, Görögország legnagyobb zászlaja

 

Itt a világítótoronynál van egy kis hangulatos étterem is, ahol még kemencés sülteket is ehetünk.

 

Itt a világítótoronynál van egy kis hangulatos étterem, ahol még kemencés sülteket is ehetünk.

 

Sőt, kimehetünk az étterem szirti teraszára is, ahol egy másik szögből láthatjuk a Myzithra sziklákat.

 

Myzithra sziklák.

 

Myzithra sziklák

 

 

 

 

Sunset szírt


 

A világítótornyon túl néhány 100 méterre, nyugati irányban találjuk a Sunset szírt-et. Ezt én nevezem így, mivel nem találtam infót sehol, hogy mi lehet a pontos neve, de azt hiszem valami hasonló. 

 

Sunset szírt

 

Itt egy bozótos szírt van néhány ülőhellyel és egy kis büfésautóval. Ezen a helyen láthatjuk a naplementét a legszebb színekben, mikor is narancssárgára színezi az egész vidéket. Kevesen tudnak erről a helyről, de akik ismerik, azok idejönnek nézni a naplementét.

 

Sunset szírt

 

 

 

 

Keri Barlangok (Keri Caves)


 

A félsziget déli részének tövében találhatóak a híres Keri barlangok(Keri Caves). Hajóknak tucatjai indulnak el ezekre a részekre naponta. A sziget top 5 látványosságaiba is beletartoznak.

 

Keri Barlangok (Keri Caves)

 

Ezekről a barlangokról és más hasonló részekről a part mentén egy tengeri túra keretein belül majd részletesen is beszámolok.

Ebbe a napba ennyi fért bele. A kötvezkező részben tovább utazunk a sziget nyugati részén!

 

 

 



2018-06-24  -  Mészáros András





Cimkék: