Délibábos ég alatt kolompol Kiskunságnak száz kövér gulyája



Van Magyarországon egy hely. Egy hely, amely nem túl hivalkodó, s ha rénézünk a magyar térképre, szinte csak a sötétebb domborzatot vesszük észre. De nézzük csak meg jobban, mi van a térképen? Mit rejt a Kárpát-medence közepe... Mi ez a hely, ahol őseink kemény munkájának nyoma keményítette meg ezt a földet az évszázadok alatt? Ezt a vidéket több magyar költőnk is méltat. Ez az Alföldön elterülő Kiskunság.

 

Nem véletlen a Himnuszban felcsendülő sor: "Értünk Kunság mezein ért kalászt lengettél"

                                                         

A Kiskunság, amely az Alföld Duna-Tisza közi részéhez tartozik, a mezőföldi, tiszántúli és drávamelléki térség mellett Magyarország éléskamrája. Amit a piacon kapunk, annak nagy részét itt termelik. Így hát ildomos minden magyarnak ellátogatnia ide legalább egyszer, megcsodálni e helyeket. Az asztalon lévő kenyérből, vagy a húsleves zöldéségéből jusson eszünkbe e csodálatos vidék.

Mi a földúttal szabdalt Kiskunságot motorral szeltük át Szabadszállásról indulva. Borús volt az idő kicsit, de ennek ellenére éreztük ezt a szikár, perzselő érzést. Nem mentünk gyorsan a motorral, de mégis sikerült a különösen finom port felkavarni, és ha valaki egyértelműen szikes talajt emleget, az már valószínűleg járt ezen a vidéken, és tudja miről beszél. 

 

Tájékoztató tábla a Kiskungágon

        

A Kiskunság állatvilága

                                                   

A kiskunsági szikes talajon kiült só.

                            

Ugyanakkor, ha mocsárról van szó, akkor ezt szintén elmondhatjuk erről a vidékről, ugyanis a kép hátterében kb. 300 méterre nádas-mocsaras területek találhatóak. Ettől páratlan a Kunság, mert itt szinte méterenként váltakozik a száraz, repedezett talaj, melyre kivált fehér gipsz-szerű anyagot láthatunk, majd a vastag nádas jön és egyszeriben elsüllyed a lábunk a mocsaras aljnövényzetben, vízben.

 

A Kiskunság mocsaras területe.                                                  

Rengeteg madárfajnak ad otthont a Kiskunság. Számukra ez a paradicsom, és mi emberek meg sem csodáljuk. A vizenyős területeken vadludak, vadkacsák, kócsagok és még sorolhatám... A madarak egymás mellett élvezték ezt az idilli képet. Apropó kócsag! Tudtad, hogy magyar címermadár? Az 5 forintos hátoldalán is egy kócsag látható.

Repülő madár                                                 

... és ez a szép lápos vidék az otthonuk.

                                     

Lenyűgöző a területen lévő állat és növényvilág.

Szitakötő a mocsaras rét növényein                        

Kicsit elhagyva a mocsaras területeket, hatalmas termőföldek következtek. Például rögtön egy, a végtelenségig nyúló hagymaföld. A gazda utólagos engedelmével, néhány tövet vittünk is magunkkal, "Ez igazi kunsági hagyma" felkiáltással.

Hagymaültetvény a Kiskunságon                            

Kalászosok ameddig a szem ellát. Jó érzés volt ezeket az utakat is bejárni.

                                                                     

A kalászosok között útközben Anita a vállam csapkodásával hívta fel a figyelmet, hogy: Állj meg, ott egy őz a búzatáblában."

Lállítottam a motort és óvatosan leszálltam. Láttam az agancsát, ahogy kilógott a búzatáblából. Nem lehetett tőlem messzebb 5 méternél, de nagyon sűrű volt a termény.

Elővettem a fényképezőgépet, erre ő óvatosan lehúzta a fejét. Vártam a pillanatot, amikor végre kikukucskál, hogy elsüthessem a masinát. Mint egy vadász, aki a figyeli a zsákmányát.

Aztán elindult köztünk a játék. Pár másodperc múlva az agancsok kb. 4 méterrel arrébb bukkantak fel, majd óvatosan vissza is húzta őket a búza rejtekébe. A kis cseles. :) Kúszva és észrevétlenül osont odébb. Figyelni kezdtem a búzaszálak rezdülését, és mikor kúszva megindult, vele együtt indultam tovább. Néha megállt és hallgatózott. Tudtam, ekkor nem mozdulhatok. Nem akart kiugrani, nehogy felfedje magt, ugyanis pontosan tudta, hogy figyelem, és hogy mire megy ki a játék.

 Csenben osonva az őz után

                                                       

Észrevett, hogy a közelében vagyok. Egymásra néztünk, ami talán 1 másodperc lehetett, de tíznek tűnt. Néztük egymás rezdülését, figyelte a gépet, ami a kezemben volt... Ahogy megmozdítottam, mintha fegyver lett volna nálam, mr ugrott és jó messzire szaladt. Annyira gyorsan, ügyesen mozgott, hogy a kamerával nehéz volt követni. Egy vadászt simán kicselezett volna.

Tovább az őz után

 

Tovább indulva a Kiskunság nyugati része, Fülöpszállás felé, kukorica, zeller, cékla és sok más termőföld mellett haladtunk el.

A Kiskunság öntözőgépe                             

Hatalmas területeket öntöztek az út mellett lévő fúrott kutakból, és a területet átszelő kiskunsági főcsatornából, aminek e partja tökéleten alkalmas egy kis családi szallonasütögetésre is.

 

Az öntözésre szolgáló kiskunsági főcsatorna

                                        

Az 52-es főút közeli részén a csatornának több, kisebb felduzzasztot tó szerű része is van, amely sok horgász kedvelt helye. 

Az öntözésre szolgáló kiskunsági főcsatorna

 

                                          

A főcsatorna sok horgász közkedvelt helye

                                   

Szép lassan el is értük az 52-es főutat, ami mellett közvetlenül is találkoztunk horgászokkal. Talán a forgalom zaja nem kedvez annyira a kapásnak, de ők próbálkoznak.

 

 Horgászok a főcsatornán

                                           

Ha valakinek ezután már csak egy jó ebéd hiányozna, a főút mellett lévő Kígyósi csárdában meg is találja. Motorosoknak 10% kedvezmény jár! De csak szelíd motorosoknak. :)

 

                                    

Mindent összegezve tanulságos és élménydús túra volt. Nem gondoltam, hogy ilyen
élményekkel fogok hazatérni. Örülök neki, hogy ellátogattam ide. Nem véletlenül foglalta versbe ez a helyet Petősi Sándor...

 

Kiskunság


"Hova szívem, lelkem
Mindig mindenhonnan vissza-visszavágyott,
Ujra láttam végre születésem földét,
A szép Kiskunságot!
Bejártam a rónát,
Melyet átölel a Tisza-Duna karja,
S ölében, mint kedves mosolygó gyermekét
Az anya, ugy tartja.


Itt vagyok megint a
Nagyvárosi élet örökös zajában,
Oh de képzeletem most is odalenn az
Alföld rónáján van;
Testi szemeimetBehunyom, és lelkem szemeivel nézek,
S előttem lebegnek szépen gyönyörűn az
Alföldi vidékek.


Forró nyárközép van,
Kapaszkodik a nap fölfelé; sugára
Mint a lángeső, oly égető özönnel
Ömlik a pusztára...
Puszta van körűlem,
Széles hosszu puszta, el is látok messze,
Egész odáig, hol a lehajló ég a
Földdel olvad össze.


Gazdag legelőkön
Visz az út keresztül; ott hever a gőböly,
Rekkenő a hőség, azért nem fogyaszt most
A kövér mezőböl.
Cserény oldalánál
Szundikál a gulyás leterített subán,
Kutyái is lomhák, nem is pillantanak
Az útazó után.


Itten a lapályon
Egy ér nyúlik végig, meg se’ mozdul habja,
Csak akkor loccsan, ha egy-egy halászmadár
Szárnyával megcsapja;
Szép fövény az alja,
Egészen lelátni sárga fenekére,
A lusta piócák s a futó bogarak
Tarka seregére.


Szélén a sötétzöld
Káka közt egy-egy gém nyakát nyujtogatja,
Közbe hosszu orrát üti víz alá a
Gólyafiak anyja,
Nagyot nyel, és aztán
Fölemeli fejét s körülnéz kényesen,
A vízparton pedig töméntelen bíbic
Jajgat keservesen.


Amott egy nagy ágas
Áll szomorún, egykor kútágas lehetett,
Mellette a gödör, hanem már beomlott,
Be is gyepesedett;
Elmerengve nézi
Ez a kútágas a távol délibábot,
Nem tudom, mit nézhet rajta? hisz affélét
Már eleget látott.


Ott van a délibáb
A láthatár szélén... nem kapott egyebet,
Egy ütöttkopott vén csárdát emelt föl, azt
Tartja a föld felett.
Emerre meg gyérül
A legelő, végre a nyoma is elvész,
Sárga homokdombok emelkednek, miket
Épít s dönt a szélvész.


Nagy sokára egy-egy
Tanya tünedez fel, boglyák és kazalok,
Rajtok varju károg, itt-ott egy mogorva
Komondor csavarog.
Tenger szántóföldek
Terjednek szerteszét, rajtok áldott búza,Lefelé hajlanak, kalászaikat a
Nehéz mag lehúzza.


A zöld búza között
Piros pipacsok és kék virágok nyilnak,
Imitt-amott sötét-vörös tüskerózsa,
Mint egy vérző csillag.
Közeleg az este,
Megaranyosodnak a fehér fellegek,
Szép felhők! mindenik ugy megy el fölöttünk,
Mint egy tündérrege.


Végre ott a város,
Közepén a templom, nagy komoly tornyával,
Szanaszét a város végén a szélmalmok
Széles vitorlákkal.
Ugy szeretek állni
A szélmalmok előtt! elnézem ezeket,
Amint vitorlájok hányja, egyre hányja
A cigánykereket."


(Pest, 1848. június)

 



2016-11-27  -  Mészáros András





Cimkék: