Az Olümposz hegység mitológiai helyszínén - Az Enipea kanyon és Zeusz fürdőkádja



 

A leghosszabb Európai turistaút részeként


 

Az Európai gyalogtúra-útvonalak leghosszabb vándorútja az "E4"- es jelzésű turistaút. Ez a körülbelül 10540 km hosszú túraösvény, Európa legérdekesebb részein vonul keresztül, amelyekből az egyik legkiemelkedőbb az Olümposz hegység. 

Mindenki tanult, vagy legalábbis hallott a görög mitológiai személyekről már, de kevés olyan ember van, aki ezen ismert helyeknek az ösvényeit koptatta volna.

Az E4-es túraútvonal a Szent Dionüszosz Kolostoránál (Ag. Dionyssiou) kezdi az Olümposz(Olympus) hegységbeli szakaszát. Majd érinti Litochoro városát (az Istenek városa), ahonnan egyébként a legtöbb turista, - akik nem az egész E4 jelzésű turista utat hivatottat bejárni-, kezdi útját a hegységbe.

Litichoro után az út szinte egyből belép az Enipea kanyonba, ahol számos érdekes helyen halad keresztül, majd eléri Piróniát, ahol már csak ez az ösvény visz fel az Olümposz tetejére.

 

Az E4-es jelzésű európai turistaút

 

Az E4-es Európai túraútvonal.

 

 

 

 

Olümposz hegység


 

A görög mitológia szerint az Olümposz tetején találhatóak az Istenek örök lakhelye. A hegy tetején állt a görög Pantheon, ahol a 12 Istenség kristálypalotája volt, melyben Zeusz volt az uralkodó. Itt éltek Gaia gyermekei, a titánok is.

Görögország legmagasabb hegysége, melynek a legmagasabb pontja a Mitikas csúcs 2919 méterrel a tengerszint fölött.

A második legnagyobb csúcsa 2911 méteren a Skolio, a harmadik pedig „Zeusz trónja” a Stefani 2909 méter magasban.

Ezeken kívül még több 2700 méter feletti csúcsa is van, mint pl.: Skala (2866), Agios Antonios (2815), vagy Toumpa (2801).

1938-ban nyilvánították nemzeti parkká, illetve 1981-ben vette az UNESCO a védelme alá.

Az Olümposz hegységet erdei fenyők, bükkösök ölelik körül. Keletről az Égei-tenger határolja, és együtt alkotják az Olümposzi Riviérát.

Több, mint 800 vadvirágfajt tartanak számon a hegységben. 1700 m felett az erős fenyők veszik át a terepet, míg 2300 méter felett már csak a szívós bozótosok maradnak meg. 2600 méteres magasságban már csak a sziklatörmelékkel gazdag kopár felszín található.

 

 

 

 

Litochoro városa


 

Innen a legegyszerűbb megközelíteni az Epinea kanyont és a rajta is átfutó E4-es túraútvonalat, és így Zeusz Fürdőjét is. A kövesúton haladva a hegység belseje felé pedig a Szent Dionüszosz Új, majd néhány kilométerrel távolabb az Ó Kolostorát, illetve az Enipea kanyon további érdekes részeit találhatjuk.

Ez az út Piróniánál végződik, ahol már csak az E4-es jelzésű ösvényen tudunk továbbhaladni a hegység csúcsai felé.

 

 

 

Az Enipea Kanyon – Zeusz fürdője


 

Mi is Litochoro város nyugati részénél kezdtük a túránkat Zeusz fürdője felé, ahol perceken belül elérkeztünk az Enipea kanyon bejáratához.

A kanyon 9km hosszan húzódik a hegységben, az Enipea patak kíséretében egészen a forrásáig. Ezen az úton keresztül, jó kilátás nyílik az Olümposz egyes csúcsaira is, mit pl. a legmagasabb Mitikas csúcsra.

 

 

Illetve az ösvény elején az Olümposzi Riviérára is.

 

Az Olümposzi riviéra

  

 

A kanyon számos érdekes helyet tartogat számunkra, mint pl. a Szent Barlang(Holy cave), Szent Dionüszosz Ó Kolostora, és mindez a mesébe illő vízesésekkel tarkított Enipea patak kíséretében. Ezen az ösvényen a természet ezernyi kincseivel találkozunk.

Az Enipea kanyon bejárata után nem sokkal találjuk Zeusz fürdőkádját is. A vizességek formálta kisebb kádszerű képződmények alkotják ezt a látványosságot. Litochorotól ezt az utat oda-vissza egy másfél óra alatt megjárhatjuk. Az E4-es túraút közvetlenül nem megy oda, kicsivel előtte elkerüli, de aztán lehet, hogy valamelyik magaslati helyről jó rálátás nyílik rá.

 

A kanyon felső pereme felé tartó E4-es ösvény

 

Ez a rész már bőven az Olümpusz nemzeti park része. Az út a kanyon belső peremén halad, ahonnan lelátni a mély szurdokvölgybe.

 

Az Enipea kanyon

 

 

 

 

Egy jó darabig alattunk fut az Enipea patak ivóvíz minőségű vize egy betoncsatornában, ami valamikor Litochoro település lakosait látta el.

 

A talpunk alatt lévő betoncsatornában a kanyonban előtörő ivóvíz minőségű víz folyik.

 

 

 

Nem kellett sokat mennünk, hogy megérkezzünk a „Zeusz fürdőkádjához”

 

Zeusz fürdőkádja

 

Csapadékosabb időszakban itt természetesen zúdul a víz, de most csak halkan hömpölyög.

 

Zeusz fürdőkádja

 

 

Kellemes és könnyű séta vezetett ide. Nem kellett nagyon megerőltetnünk magunkat, hogy ennyi látványban és élményben legyen részünk. Nem is lehetett volna jobb helyet találni egy laza családi sétára egy nem mindennapi helyen.



2018-05-14  -  Mészáros András





Cimkék:



Túra adatok:

Helység: Litochoro-Zeusz fürdőkádja
Nehézség: 2
Magasság: 380 m
Menetidő: 1,5 óra


KML térképfájl letöltése       GPX térképfájl letöltése