A Mátra déli oldalára látogatunk, ahol feltúrázunk a középkori várromhoz, megnézzük a település látványosságait, mint pl. a tavat. ...
Markaz települése közel 1800 fő amivel nem tűnik ki az országunkból, de jelentősége sokkal nagyobb, mint ahogy az elsőre tűnik. Itt ér össze ugyanis az Alföld a Mátra hegységeivel, ahol a lakók már az 1400-as évektől szőlőtermesztéssel, borászattal foglalkoznak, és 1280 &o...
A Zemplén egyik nyugati csúcsára, a Borsó-hegyre túrázunk fel, ahol az érdekes sziklaképződmények mellett, a KFOR AN-26 légikatasztrófa emlékművét is találjuk....
A túránkat Hejce településénél kezdjük, a Szerencs-patak melletti pihenőnél, a kis bolttal szemben, a Piros-négyzet turista jelölés mellett. Innen még egy darabig mehetünk autóval is, hiszen az út első 1/3 egy szekérúton vezet tovább, de ezt nem ajánlom, hiszen az &uacu...
A Zemplénben lévő Regéc várához látgatunk el, melynek falai a magyar történelem erős alapját képezik....
Az Országos Kék jelzésen haladva éppenhogy csak Mogyoróskát elhagyjuk, meg is érkezünk Regéchez, ahol az "L"jelzésre térve jutunk fel a 639 méter magas hegyen álló Regéci várba.
...Diósjenőn járunk, ahol a Börzsöny lábánál elterülő tavat, a Jenői-tavat nézzük meg. ...
A tó hosszúsága 1,5km, a legnagyobb széllessége pedig 330m.
...Nógrád megyébe, a Börzsöny lábához érkezünk, ahol a település névadó várát nézzük meg, a nógrádi várat....
Nógrád teleülése mindössze csak 30km2-en terül el, de megvan itt minden, ami miatt az ember ideköltözne. De, hogy jobban megismerjük ugorjrunk is fel a Várba, ahonnan kiválóan rálátni település szerkezetére.
...A Börzsöny, és a Cserhát között található Naszály-hegyre érkezünk, hogy a Gyada-réti tanösvényt bejárjuk, ahol a mocsaras ösvényen át, országunk leghosszabb függőhidján is átmegyünk....
Igazán szerencsésnek mondhatja magát az, aki a közelben lakik, hiszen ez a turistaút egy hatalmas látogatóközpontból indul ki, ahol megtalálhatjuk a gyerekvasúttól kezdve, az ovis tanösvénytől át a játszóteret is, de mindenképpen említést érdemel az...
A Börzsöny mélyére, Királyházára utazunk, hogy célba vegyük a hegység legmagasabb csúcsához, a Csóványoshoz kapcsolódó bérceket, a Rakottyás és a Sasfészekbércet, majd pedig a Nagy-Mána hegyet, ahonnan gyönyörű panoráma vet...
Királyházát, Vác után a 2-es útról, Diósjenő felől érkezve érhetjük el a Kemence felé haladó úton. Királyháza az a hely, ahová az ember szívesen elbújik a nagyvilágunk forgataga elől, hiszen az erdeje csendes és hűs.
...Az Európában is hiressé vált tihanyi öreglevendulás ültetvényére túrázunk el. ...
A feljegyzések szerint Bittera Gyula gyógynövényszakértő 1920-ban telepítette ide, Tihanyba az első levendula ültetvényt, amelynek töveit Franciaországból hozta. A tihanyi apátságtól bérelte a földet, és ezzel megindította a levendula ipari méretű termesztés&eac...