Tavaszi kezdetnek tökéletes – A Budai-hegységben



 

 

A Budai-hegységben


 

Természetesen nem a szó szoros értelmében értem a címet, mert bármikor érdemes ezeket a részeket meglátogatni, de az is igaz, hogy a tél alatt ledermedt izmainkat jó egy ilyen laza túrával felébreszteni, mint ez. Rövidnek nem volt mondható, de szerencsére nem nagy szintemelkedések voltak benne.

Aki Budapestről indul, annak érdemes villamossal elmenni Hűvösvölgyig, ahonnan majd a helyközi busszal el tud menni Nagykovácsiba, a túra kezdőpontjához.

 

Nagykovácsiból a Kossuth Lajos utcán haladunk nyugati irányban, majd a Telki utcánál balra fordulunk, követve a zöld-vonal  jelzést.

 

Pár száz méter után a Nagykovácsi Homok-hegy aljánál balra fordulunk a Sisakvirág tanösvényre, ami a Zöld-háromszög  turista jelzésen visz tovább, ami egy kilátót jelöl.

 

Sisakvirág tanösvény

 

Sisakvirág tanösvény

 

 

 

 

Csergezán Pál kilátó


 

Ez a kilátó nem más, mint a Nagy-Kopasz-hegyen lévő Csergezán Pál kilátó.

 

 

Csergezán Pál kilátó

 

Csergezán Pál(1924-1996) neve elsősorban az erdők vadjait ábrázoló festményeiről vált híressé. Tasnádi Kubacsa András, Fekete István és Kittenberger Kálmán könyveit is díszítette a festményeivel. A Nők Lapjában, az Ország-Világban, a Magyar Vadászmagazinban és a Nimródban is jelentek meg rajzai. A mozgás kiváló ábrázolója volt. Sok helyen megfordult és dolgozott külföldön.

 

A széltől megduzzadt vitorlát ábrázoló kilátó 23,5 méteres magasságú, melyet Basa Péter(1964-2009) építész, és Czér Péter szobrász építészeti, valamint Jordán László statikai tervei alapján építettek 2005-ben.

A kilátóban kerek 100 lépcsőfok található. Annyira erős, hogy egyidejűleg 150 főt is képes megtartani.

 

Csergezán Pál kilátó

 

Csergezán Pál kilátó

 

A Nagy Kopasz-hegyet elhagyva ráfordulunk a Piros-háromszög  jelzésre északkelet felé, Remeteszőlős irányába.

 

 

A Piros-háromszög  jelzés után jobbra, a Piros-vonal  jelzésű turistaútra fordulunk, ahol találkozunk a Vörös pocsolya turista érdekességgel.

 

Vörös pocsolya turista érdekesség

 

Majd néhány száz méter után balra a Piros-kereszt  jelzésű útra térünk, amely a Remeteszőlősi főútra visz bennünket.

 

Remeteszőlős

 

Igazi tájékozódási túrát csináltunk ebből a napból, annyi féle úton mentünk.

Ahogy áthaladtunk a főúton, és az Ördög-árok patakján, a Kék-kereszt  jelzésen megyünk tovább, a Remete-szurdok irányába.

De még előtte megállunk annál a parknál, ahol van egy telefonfülke, amiben telefonálni ugyan nem tudunk, de Örkény novellákat hallgatni igen.

 

Az Örkény novellákat megszólaltató telefonfülke

 

Mellette van egy Könyvmegálló nevezetű szekrény is, ahonnan ki tudjuk venni a könyveket, amit leülve a lócára tudunk majd olvasni. Ha esetleg megszomjaznánk, akkor semmi gond, mert van itt egy Zenélő Ivókút is.

 

A Remeteszőlősi zenélő ivókút

 

Még mezitlábas ösvény is van.

 

mezitlábas ösvény

 

Mindez annyira jópofa volt, hogy szívesen maradtam volna még. Itt az élő példa, hogy nem kellenek Eurók milliói, hogy egy kiváló turistalátványosságot építsünk, ami ráadásul ilyen jópofa is, mint ez.

 

 

A Remete-Szurdok


 

A kis megállónk után még egy darabig követjük a Kék-kereszt  jelzést addig, amíg a Remete-szurdoknál rá nem fordulunk az Országos Kék  jelzésű útra.

 

A Remete-Szurdok

 

A Remete-szurdok az Ördög-árok szurdokvölgye, amely közel 1km hosszúságú és 280 méteres tengerszint feletti magasságban van. A Remete-hegy, és a Hosszú-Erdő-hegy között található, amelyek 80-120 méteres magasságban szegélyezik a szurdok völgyét.

 

A Remete-Szurdok

 

Sok barlang található ezen a vidéken, többek között a Remete-barlang is, amely a turistaútról könnyen megközelíthető. A barlang teljes hossza 44 méter, magassága pedig 11m.

 

Remete-barlang 

 

Ennél kellemesebb Vasránapi sétát el sem tudnék képzelni jelenleg. 

 

A Remete-Szurdok

 

Lassan elhagyjuk a Remete-szurdokot, és beérünk Máriaremetére, ahol a Mária zarándokutat követjük még mindig a Kék jelzésen.

 

Mária zarándokút

 

Ebben a tavaszi időben, amikor a fák virágai millió számban díszítik ezeket a kis utcákat csodálatos a séta.

 

Mária zarándokút

 

Majd beérünk Erzsébettelekre, ahol a Hűvösvölgyi Nagyréten megyünk tovább.

 

Hűvösvölgyi Nagyrét

 

Hűvösvölgyi Nagyrét

 

Később a Hűvösvölgyi kisvasút állomáson a Sárga-vonal  jelzésre térünk át.

 

 

Aztán később, ahol a belefutunk a Sárga-háromszög  jelzésbe, ott felmegyünk a Kis-Hárs-hegyre, ahol a Makovecz Imre kilátót találjuk.   

 

 

Makovecz Imre kilátó

 

Innen aztán gyönyörű panoráma nyílik a városra és a budai hegyekre egyaránt. Itt bőven el lehet tölteni egy fél órát csak a nézelődéssel, mire az ember magába szívja a hegységen lévő érdekes dolgok látványát.

 

Kilátás az Erzsébet kilátóra

 

Kilátás a városra

 

Innen már nincs messze a Nagy-Hárs-hegy sem a Kaán Károly kilátóval a tetején, amerre a sárga-vonal jelzés vitt volna tovább, illetve az Erzsébet kilátó sincs már nagy távolságra. De nekünk már nincs annyi energiánk, hogy felmenjünk oda. Inkább megindulunk délnek toronyiránynak a Budakeszi út felé, ami már innen csak egy negyed órányira van. Itt egy busszal pedig vissza tudunk menni a belvárosba, pl.: a Széll Kálmán térre.

 



2018-07-31  -  Mészáros András





Cimkék:



Túra adatok:

Helység: Nagykovácsi - Nagy-Kopasz-hegy
Nehézség: 3
Magasság: 528 m
Menetidő: 1,5 óra

Helység: Nagy-Kopasz-hegy -Remeteszőlős
Nehézség: 2
Magasság: 293 m
Menetidő: 2 óra

Helység: Remeteszőlős - Remete-Barlang/Szurdok
Nehézség: 2
Magasság: 243 m
Menetidő: 1 óra

Helység: Máriaremete - Hűvösvölgy - Kis-Hárs-hegy
Nehézség: 3
Magasság: 364 m
Menetidő: 1,5 óra

      GPX térképfájl letöltése