Túlélni Szlovéniát - III. Nap - Az utamat valaki fentről segíti

Ébredés Prevalje-ban, a Hotel Hober panzióban.

Kis fejfájással sikerült ébrednem, a tervezett 6 óra helyett fél 8-kor. Nemhiába, az elmúlt 2 nap fagyoskodása nem maradt büntetlenül, de legalább kipihent voltam és száraz. A kiterített ruháim egy fél nap alatt nem tudtak csak félig megszáradni, de én már ezzel is elégedett voltam. A nadrágomat azért valahogy próbáltam még szárítani úgy, hogy a fürdőszobában lévő hajszárítót szigetelőszalaggal rögzítettem és a nadrágra irányítottam. Miközben pakoltam össze a cuccaimat, addig folyamatosan ment. Valamivel ugyan szárazabb lett, de még mindig nem volt az igazi. Felvettem, és elindultam reggelizni, ami a szoba árában benne volt

Svédasztalos reggeli volt, és jó magyar szokás szerint addig ettem, amíg bírtam, de legalább nekem jó indokom volt rá, hisz szükségem volt a sok energiára.

A reggeli után visszamentem a szobába, és elég erős állott szag csapta meg az orromat, amit a száradó ruháim eresztettek magukból. Összepakoltam a cuccaimat, és felpakoltam a motorra, majd kijelentkeztem a hotelből, és elindultam Mezica felé.

Mezica

Ebben a városban is van mit megnézni és csinálni, de amit ki kell emeljek az a bányamúzeum.

Az érdekessége, hogy lemehetünk a bányába, és bejárhatjuk a barlangot kisvasúttal, a barlangban létrehozott ösvényen keresztül kerékpárral, de még lehetőségünk van kajakkal is, a barlangban lévő vízen.

Itt több infót is megtudhatunk: http://www.podzemljepece.com/?lang=en#

Szerintem a képek magukért beszélnek, és elmondják, hogy ez valóban egy különleges hely. 

Ha valaki extrém kalandot keres, itt megtalálja. Én is lementem volna, de a következő barlangtúra kb. 1 óra múlva indult, és a kerékpártúra 2,5 órát vett volna igényben. Sajnos nekem erre már nem volt időm. Indultam tovább Crna Na Kroskem felé.

Crna Na Kroskem

Elértem ebbe a városba is, és itt is volt mit fotózni. Gyönyörű város ez, amin a kanyargózó völgyi út mellett, a Javorski potok - patak is keresztül halad.

A város a tengerszint felett 575 méterrel helyezkedik el, és mesés sziklás dombok veszik körül.

A települést először az 1300 - as években említik, melynek akkor még német eredetű neve volt, Swartzenpach néven, és majd csak az 1400-as év végen kapta meg szlovén eredetű nevét a Crna-at. Ez a név feketét jelent, amelyet az akkori néven ismert Fekete-patakjáról kapott, mely állítólag olyan mély volt, hogy nem lehetett látni az alját. Ezért is innen a név. Ennek a mai neve a már említett Javorski potok-patak.

A patakot látván nem is értem, hogy lehetett ez a neve. Most komolyan, ha ön ránéz erre a patakra, amely a valóságban még gyönyörűbb, milyen nevet adna neki? Mert nekem pont az ellentéte, a fehér jut eszembe.

 Aztán már útban is voltam a közelben lévő híres hársfa felé, a Najevska Lipa-hoz.

Najevska Lipa - A 790 éves hársfa

Elindultam felkutatni a Najevska Lipa hársfát, amit a szakértők közelítéssel 790 évesnek becsültek.

Egy murvás makadámúton jutottam ide, azon az úton, amire nem sokkal Crna Na Kroskem után fordultam le. Ez a szakasz kb. 5 km hosszú volt. 

Szlovénia legöregebb, és legvastagabb fájáról beszélünk, amely 24 méter magas és 10,56m a lombkorona kerülete. A fa bejárata a déli részéről érhető el. A fának a belseje üreges, az északi részét pedig zuzmó és moha borítja. A fa tiszteletére a szlovén államférfiak 1991 augusztusa óta, minden évben hagyományörző találkozót tartanak itt, a Najevnik farm-on.

Még 2 óra sem telt az indulásom óta, és már rengeteg élménnyel, és információval lettem gazdagabb, pedig a még csak ezután következett a nap érdekes része, hiszen indultam tovább a Savinja Alpokba. Már alig vártam, hogy meglássam Szlovénia igazi magas és híres hegységeit.

A lefelé vezető úton meg kellett állnom, mert a motor váltókarja lelazult, és nem tudtam normálisan váltani. Gyorsan előkerestem a szerszámokat és beállítottam a váltót, majd meghúztam a csavarját. A nap már erősen tűzött, amin még egy darabig tűnődtem megállásom alkalmával. Rég örültem már így a napsütésnek, és a jó időnek, így 2 nap esős és fagyos nap után.

A következő cél Solcava volt a Savinja Alpokban. Az utam a kövesút után megint murvás terepútra váltott. Nem szándékosan kerestem az ilyen utat, de ezt dobta a navi.

Ezen az úton a motor megint csak kapott hideget, meleget. Húztam neki rendesen felfelé kisebb patakok és vízesések mentén, hiszen élvezetes volt ezen az úton motorozni, na meg aztán az időn is nyerni akartam kicsit.

Ahogy egyre jobban közeledtem a fennsíkhoz, úgy kezdtek az egyre nagyobb hegyek is előbukkanni. Többször megálltam, és percekig csodálkoztam ebben a látványban, miközben a nap is hét ágra sütött. Itt volt a lakhelyem ezekben a hegyekben, ott ahol a legjobbank gondoltam leverni a sátrat. Egy kis időre úgyéreztem, hogy enyém a világ. Úgy éreztem, hogy sikerült elszakadnom a hétköznapok már megszokott nyomasztásától, amit csak akkor képes igazán érezni az ember, amikor ilyen szabad. Nagyon sokan nem tudhatják miről is beszélek, és addig nem is fogják, míg ezt ki nem próbálják.

Kamnik-Savinja Alpok

És végül megérkeztem a Kamnik-Savinja Alpokba, Solcavába. Ez már a Savinjska régió. Ez a község egy igazi gyémánt vidék, és aki itt él az igazán kivételesnek érezheti magát. De mégis a településen élők száma igen elenyésző, mindössze 250 fő a 102,8 km2-en. Az egyik ékessége ez a XV. században épített templom, amit Szűz Mária tiszteletére emeltek. 

A Savinja Alpok Szlovénia második legmagasabb hegyvidéke. Ezeket a hegységeket még az ország fővárosából, Ljubljanából is láthatni. A hegységben 28 olyan csúcsot találunk, amelynek a magassága meghaladja a 2000 métert. Legmagasabb csúcsa a Grintovec a maga 2588 méterével. A 28 hegycsúcs már árulkodik, hogy nem kicsit területen fekszik, megközelítőleg 900Km2-en.

A hegység nyugat-keleti irányú, és Ausztria határa alatt terül el, mint egy természetes határvonalat alkotva. Rengeteg síelési és túrázási, vagy akár pihenési lehetőségünk van ezen a helyen.  Ez a hely megint csak olyan, amit receptre kellene felírni. A hegység határa Kamnik, és a Savinja folyó közé esik.

És ime a Savinja-folyó:

Gyönyörű magas hegyek vettek körül, és a Savinja folyó színe és tisztasága elkápráztatott.

Ettől a helytől már nem is akartam tovább menni. Eldöntöttem hát, hogy itt éjszakázom. Így el is kezdtem keresni a sátorhelyemet. Jobb helyeknél jobbakat láttam, de a legmegfelelőbbet itt, a Savinja-folyó partján találtam meg, ahol a folyó medrében a kavicságyon még egy tűzet is tudok majd rakni.

Az idő még fiatal volt ahhoz, hogy letáborozzak, így tovább indultam nézelődni a magas hegységek irányába.

A telefonomban feljegyezve Robanov Kot volt a következő település a közelben. Már nem emlékeztem milyen apropóból írtam bele, de valami oka biztos volt, hogy belekerült. Nem volt innen messze, így hát elindultam felkutatni.

Az út a hegység belseje felé vezetett egy gyönyörű völgyben. Itt már értettem, hogy miért írtam bele a telefonomba ezt a teleülést. Ekkor még konkrét tervem nem volt, csak motorral fedeztem fel egymás után a kis hegyi utakat, ahol gyönyörű kilátás nyílt a helyre.

Robanov Kot

Ez a hely Solcava És Luce között található. Kövesúton csak az e két települést összekötő útról lefurdulva lehet megközelíteni. A népessége mindössze csak 140-150 fő körül van.

Az Ojstrica csúcs lábánál terül el közvetlenül, észak keleti irányban. Nyugatról a Logarska dolina, észak keletről pedig a Raduha hegy határolja. Területének egy része magángazdaságok tulajdonában van, ahol földet művelnek és állatot tenyésztenek.

A terület a nevét a Roban családról kapta, akik már 800 éve itt élnek nyugalomban, összhanggal a természettel, és áldozzák idejüket saját farmjuknak. Itt igen kevés számban vannak csak nyaralók és szállások, ezért sokkal kevésbé látogatottabb, mint a szomszédos Logarska Dolina völgy. Ez szerencsére meg is látszik a vidéken. Talán ettől érintetlenebb települést nem is láttam még. Ez egy eldugott gyémánt völgy itt Szlovéniában.

A település 1987 óta nemzeti oltalom alatt ál, ami meg is látszik rajta. Ezt a helyet mintha titkolnák a nagyközönség elől. Ide azok jönnek, akik megfelelő természet szeretettel rendelkeznek ahhoz, hogy tudomást szerezzenek e hely létezéséről, és vigyázva a természetre, bejárják túraösvényeit, és megmásszák a magas hegycsúcsokat, mint pl. az Ojstrica(2350m), Krofička(2083m), Križevnik(1,909m),  Molička peč (2,029m) csak hogy néhányat említsek a sokból.

Nem terveztem már mára túrázást, de a hely szépsége hamar meghozta a kedvemet. Kinéztem hát egy szimpatikus túraútvonalat, mégpedig az Ojstrica csúcsra vezetőt, ami a térképről sem tűnt egy kicsi szakasznak, de ezek a hegyek annyira elvarázsoltak, hogy teljesen elveszítettem az idő, és a teljesítőképességem tudatát is. Ez a csúcs nem kis falat a reggel indulóknak sem, de nálam már fél 3-nál járt az óra mutatója, de mégis belevágtam.

A turistaútvonal a Roban család portájától indult, ahol egy figyelmeztető tábla kért, hogy innen már gyalogosan menjünk tovább, hogy védjük a természetet. Motorral kb. 10 perc alatt a hegy lábához érhettem volna, de eleget téve a Roban család kérésének, és annak az eszmének, hogy óvjam a természetet, letettem a motort. Szinte minden cuccomat, kabátomat, sátramat, hálózsákomat, és matracomat a motor ülésén hagytam, és gyalog indultam tovább.

Egy doboz Lasko sör volt a kezemben, és egy fél liter víz a táskámban, ami meglehetősen kevés volt, de én hajlamos vagyok ilyen felelőtlenül elindulni.

Egy hatalmas kiszáradt folyómeder mentén ment az út, ami tele volt a körülölelő hegyről származó hordalékkal. Hatalmas volt ez a meder. Vajon milyen szép lehet, mikor kitavaszodik, és az olvad hó vizétől megtelik ez a meder.

Egész gyorsra vettem a sétát, mert a hegy, nem olyan gyorsan közeledett felém mint, ahogy azt én szerettem volna. Menetidőt sehol sem láttam jelölve, de továbbra is bíztam abban, hogy megfogom mászni még ma.

Viszonylag gyorsan megérkeztem, talán még a Roban család tulajdonában lévő pajtához.

Gyönyörű ugye? A cél, a kép hátterében látható legmagasabb csúcs. Lehet, hogy közelinek tűnik, de valójában csalóka volt. Nagyon csalóka! Valójában baromi messze volt, de ha ilyen szép helyen túrázik az ember, akkor nem tud egy könnyen lemondani erről a célról. Én sem tudtam. Egyszerűen nem akartam belátni, hogy ezt lehetetlen már ilyen későn teljesíteni. Csak azt tudtam, hogy fel akarok menni oda, arra a csúcsra, és fentről látni mindezt. A motorozás miatt, dupla nadrág volt rajtam, és így hogy már beleizzadtam, az egyiket levettem, amit aztán magammal kellet, hogy cipeljek.

Már közel voltam a hegy lábához, amikor is elértem a kis vendéglőhöz, ahol mindenféle alpesi ételt lehet enni és inni, mint pl. sajtot és tejet.

Sziven szerint beültem volna ide, de az időm nem engedte. Mivel tudtam, hogy ez egy olyan hely, ahová életem során még vissza kell térnem, így elhalasztottam. Ezután az út már az erdőben folytatódott, egészen a hegy lábáig.

Több mint egy 1 órát sétáltam már, és azon gondolkodtam, hogy mennyire volt jó ötlet otthagyni a motort a parkolóban, de legalább jól viselkedtem és eleget tettem a kérésnek.

Nem tűnik képről nagynak ez a hegy, pedig higgyék el, hogy valójában az volt. Sőt sokkal nagyob, mint amekkorának azt most gondolják. 

A hegy lábától az út már meredeken indult felfelé. Itt csináltam még pár képet, és aztán útnak indultam felfelé, a fárasztó és igen csak veszélyes útvonalon.

Innentől kezdve ezen nem találkoztam más túrázóval. Az elején még egész jó erőben voltam, és megfelelő gyorsasággal haladtam felfelé, de aztán egyszercsak elofgyott az erőm. Még csak a hegy 1/4 nél lehettem, ahol vettem egy 5 perces pihenőt. Amikor erőre kaptam indultam is tovább. Nem telt bele 5 perc, és már megint rettentően elnehezedtek a lábaim, és levegőt is alig kaptam.

Innentől kezdve ez már nem túrázás volt, hanem sziklamászás, és minden egyes méterért keményen meg kellett küzdenem. Bárhogy is szerettem volna gyorsan haladni, nem tudtam.

Sajnos nem mindenhol voltak ilyen vasak, amik a mászást segítették. A boka méretű sziklaperemek, illetve a meredek falak miatt, ez már nem volt játék. Itt oda kelett figyeleni, kizárni a kapkodást és a sietséget.

Minden tizedik perceben megálltam pihenni, és minden huszadik-ban enni pár falatott, hogy pótoljam a felhasznál energiát, ugyanis ha az ember már azt érzi, hogy éhes, akkor elkésett.

Már a kis pihenések után is éreztem, hogy méterről méterre fogy az erőm, és mikor már azt gondolná az ember, hogy ettől meredekebb fal már nem jön, akkor ismét egy meredek sziklafallal találja szembe magát.

Az idő közben percek alatt megváltozott, és esni is elkezdett.

A levegő hírtelen lehűlt, és fel kellett vegyem a kabátomat, de még így sem éreztem magam komfortosan melegen. Bíztam abban, hogy már a csúcs nem lehet messze, hiszen elég nagy szintet emelkedtem már eddig. Gondoltam mindezt, lenézve a völgyre.

De nem egészen így volt. Sok volt még hátra. A hegy nagyon csalóka volt még élőben is. Közelebbinek tűnt sokkal a csúcs, mint ahogy az valójában volt. Ahogy egyre feljebb értem, úgy tárultak elém az egyre meredekebb sziklafalak. 

Aki csak lentről bámulja ezt a hegyet, az korántsem tud belegondolni mekkora munka valójában ide feljutni. Én sem gondoltam, pedig nem ma kezdtem. Sokat segített az erőnlétemen, hogy gyakran álltam meg és ettem valamit. Pontosabban tepertőt hagymával és kenyérrel. Nem egy energia szelet, de tökéletesen megfelelt.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem élveztem, sőt igen is nagyon. Kevés ilyen kalandos elfoglaltságot találni, mint ez a hegymászós kaland, ilyen szép környezetben, egy teljesen ismeretlen terepen és országban.

Lassan csak meg lesz ez! A csúcs nem nőhet már feljebb, míg mászom felfelé! :)

Az biztos, hogy Robanov Kot völgyét egyre magasabbról, és messzebbről láttam már, mikor lenéztem rá. De mindemellett egyre szebbnek is, ahogy a körülölelő hegyein is felülemelkedtem.

Innen már nem volt messze a csúcs. -Gondoltam én, de csak részben volt igazam.

Eztán sikerült felérnem a csúcsra, na de még nem az Ojstrica csúcsára, csak ennek a résznek a tetjére. Ilyen sűrű alacsonynövésű fenyőcserjés ösvényen vezetett tovább az utam.

Ezen az úton már a hegy hegyes csúcsai vettek körbe, de hogy melyik volt az Ojstrica azt még pontosan nem tudtam, csak haladtam tovább az ösvényen.

Én arra tippeltem, hogy maximum egy fél óra és ott vagyok, aztán még gyorsan le is tudok jönni hegyről, mielőtt besötétedne.

Végre elérkeztem egy útbaigazító táblához, amit már régóta vártam. Ahogy a táblához értem és láttam, hogy még 3 óra az Ojstrica csúcsig, lefagytam hírtelen. Sötétedésig volt még kb. 3 órám, tehát mire odaérnék, valószínű már nem látnék semmit a tájból. Viszont, ha visszaindulok, akkor már lehet nem jutok fel ide mégegyszer, legalább is egy jó darabig.

Tanakodtam hát mi legyen. Az idő rosszabbra fordult és elkezdtem fázni. Elkezdet esni valami, ami az eső, és a havas eső közötti átmenet lehetett.

Úgy döntöttem elindulok a csúcsnak, mert egyhelyben már fáztam. Adtam magamnak 10 percet, hogy útközben még átgondoljam.

Közben előkerestem a zseblámpámat, hogy kéznél legyen. A szél is lassan feltámadt.

A távolból láncfűrész hangot hallottam. Eleinte alig akartam hinni a fülemnek, mert nem tudtam elképzelni, hogy ki az, aki ide ilyet felhoz. A turista útvonal egyre közelebb vitt ehhez a hanghoz, amíg meg nem láttam ez embert, aki épp egy fenyőfát vágott ki. Láttam, hogy van ott egy takaros ház, és egy kápolna is, amit valószínűleg ő épített

Ez a hely több kilométerre el van zárva mindentől, és ide valamit csak emberi erővel lehet felhozni. Csodálatra méltó ez az akarás, és ez a munka, amivel ezt felépíthette. Egy kis időre elkaptuk egymás tekintetét is. Én néztem, hogy ki lehet ez, aki itt él mindentől elzárva, ő pedig, hogy ki az, aki ilyen későn erre túrázik.

A turistaútvonal messze a portája mellett haladt el.

Én egyre inkább arra hajlottam, hogy most vagyok itt, most kell megcsinálnom ez a túrát, így még mindig a csúcs felé haladtam a fennsíkon.

Az idő már nagyon szeles és hideg volt, amikor megláttam a távolban egy építményt. Megint elcsodálkoztam, "Ez hogy a fenébe került ide?". Ezt már valószínű helikopterrel segítségével épült, hisz túl nagy volt, és egy nagy fennsíkon terült el.

Az már biztos volt, hogy a menedékházba bemegyek, hiszen szomjas is voltam már, és piheni is akartam egy kicsit. Örültem, hogy nem én vagyok az egyetlen ember ezen a helyen.

Közben az idő egyre hűvösebb lett, és a szél is elég nagy volt már. Benyitottam a menedékházba, ahol a pulthoz sietett egy idősebb nő. Kértem egy sört, ami kb. 2,5 Euróba karült, ha jól emlékszem.

Aztán besétáltunk a menedékház éttermi részébe, ahol szép vaskos fa bútorzat volt és egy nagy cserépkályha. Az egyik nagy asztalon egy szlovén férfi, és a pultossal együtt 4 szlovén nő szalonázott és iszogatott. Egy távolabbi asztalom pedig szintén egy idősebb férfi, aki egymaga borozgatott.

Fáradtan lehuppantam a sörömmel, és láttam, hogy a szalonnát csak szimplán kenyérrel ették. Mivel az én táskámban volt még egy pár darab erőspaprika és hagyma, így gondoltam felajánlom nekik.-Csak jobban esik úgy a szalonna. Odamentem hát hozzájuk, és kiraktam nekik az asztalra, hogy egyenek bátran belőle. Erre magukhoz invitáltak, hogy tartsak velük én is.

Kérdezték, hogy merre szeretnék menni, mi a célom? Mondtam, hogy az Ojstricára szeretnék menni, mire kikerekedett mindenki szeme. Majd azt mondták, hogy oda már túl késő van elmenni, de már visszaindulni is. Azt tanácsolták, hogy maradjak ma éjszakára itt. Közben megkínáltak egy feles pálinkával.

Mivel gondoltam, hogy nem kevésbe kerülhet itt egy éjszaka, gondolkodóba estem és megkérdeztem, hogy mennyi be is kerül pontosan megaludnom itt.

Erre a pultos asszony legyintett. Nem könnyen értettük meg egymást, de nekem ez egyértelműen azt jelentette, hogy nyugodtan aludjak itt, nem kell fizetnem. Megkérdeztem még egyszer, és megint csak legyintet.

Nehezen akartam elhinni, hogy nekiindultam így az ismeretlennek, minden cuccomat lent a völgyben hagyva a motoron, majd felértem a hegyre, és mikor már a zseblámpát is előkészítettem, mert sötétedett, találok egy menedékházat, ahol a szlovénok magukhoz hívnak szalonnázni, megkínálnak a pálinkájukból, és még felajánlják azt is, hogy itt aludhatok, és persze mindezt ingyen. Azt már meg sem akartam említeni, hogy még le is itattak.

Itt voltam fent, több mint 2000 méter magasban, ahol egy jó pár kilométeres körzetben rajtunk kívül nem volt senki, és jókedvűen eszek és iszogatok. Még mindig nem értettem, hogy lehetek ilyen szerencsés.

A második feles után, az egyedül borozgató ember is odajött hozzánk koccintani, és mint kiderült, ő egy Amerikai egyetemi professzor volt, aki politikát tanított New Yorkban. Ő éppen egy 6 hetes túrára jött Szlovéniába egyedül. Beszélgettünk egy keveset, és érdekes dolgokat mondott, mint pl., hogy a harmadik világháború közeleg. Mivel egy egyetemi professzor volt, és nagy megdöbbenésemre tudott Trianonról és az elszakított magyar területekről is, ezek a szavak igen is hitelesnek tűntek tőle. Na de most komolyan, egy amerikaitól már az is nagynak számít, ha tudja, hogy Magyarország egy ország, nemhogy Trianonról kérdezősködjön, és hogy pontosan mennyi magyar ragadt az elszakított területeken.

Ezek a szlovénok az egyik felest a másik után töltötték. De csalóak voltak, mert mikor koccintottunk, ők nem húzták le egyből, hanem csak szürcsölgették, és én mikor egyből legurítottam, ők azonnal újra töltötték. A pultos beüzemelt egy kis rádiót, amin szlovén tradicionális nótát hallgattunk. Majd kellő mennyiségű ital után táncoltunk, már amennyire lehetett azt táncnak nevezni. Sajnos sikerült még bort is innom a pálinka és a sör után is.

Hamar kimerültem, hisz fárasztó és hosszú napom volt. A reggelre, és az indulásomra a Hotel Hobertől, úgy emlékszem vissza mintha már tegnap lett volna, annyi minden történt aznap. Ehhez nem elég egy éjszaka, hogy megemésszem, de talán még kettő sem. A pultos is látta már rajtam, hogy fáradt vagyik, és felvezetett a szobámba. A szoba kb. 8 személyes volt, ahol emeletes ágyak voltak. Mivel egyedül voltam így választhattam ágyat. Ágynemű nem volt, csak egy nagy párna és egy pokróc. Jó éjszakát kívánva elbúcsúzott tőlem, aztán én befeküdtem az ablak mellé. Nem kellett sok idő, hogy elaludjak. Valóban hosszú napon voltam túl, de szerencsésnek mondhattam magam, hiszen mind amellett, hogy nagyon sok szépet is láttam, rengeteg jó dolog is történt velem.