Biharország örzőjének helyszíne, ahol a nap is szebben ragyog, mint máshol

Az Aranyos-völgye:

Az Aranyos-folyó mintegy 160km-es hússzúságban mélyiti Kolozs és Fehér megye völgyét. A folyók vizei a Bihar-hegységből erednek, és egyesülve az Aranyos-folyóval, Marosludason túl folynak a Marosba.

A környék vízválasztója a Vértop nyereg, mely otthont ad a téli sportok szerelmeseinek is. Az itt található sípálya hossza 1400m, mely 290 méterrel emelkedik fölébe az alsó részétől.  

Számtalan neves tursita látványosságokat rejt magában a környék, mint pl.:

• A Vértop hágóról induló turista út  , amely elvisz a természeti nevezetességeit 3 körútban összefoglaló Rézbányáig.  Az Alsó Körút főleg földalatti látványosságokat mutat be, a Felső körút Rézbánya gyönyörű vizeséseit tárja fel, mig a Középső körút vegyesen vízeséseket és barlangokat fűz egy csoportba. Az útvonal nevezetesebb megállói:

- Zengő-kő (Piatra Grăitoare)

- Rézbányai Körös – Crişul Băiţa

- Bihar-esés (Czárán Gyula középső körútja)

- Pregna-mező

- Rézbánya bányatelepe

• A szintén Vértopról induló turista út, amely a  (piros kereszt)jelzés mentén elvisz a méltán híres Rozsda-szakadékhoz. 
• Vércsorog-vízesés
• Nagy-Bihar csúcs
• Aranyosfői Jégbarlang

Ezeket tudnám még sorolni sokáig, és ebből is már kivehető, hogy még talán egy hónap is kevés lenne minden érdekes helyet itt felkutatni. 

A Nagy-Bihar csúcs:

A maga 1849 méterével a Bihar és az Erdélyi-Szigethegység legmagasabb csúcsa. Gyakran nevezik a Biharország őrzőjének is. Tulajdonképpen a 10 km-es hosszúságú bihari hegygerinc legmagasabb pontja. 

A túrát Aranyoslápostól kezdjük a kék-csík  jelzésnél, mely az Aranyos völgyében található. A Nagy-Bihar hegységet ezen kívül még két járható turistaúton lehet megközelíteni. Az egyik a Vértop nyeregtől induló piros vonal  turista jelzésen, a másik pedig egy elzártabb részről, a Vércsorog-vízesés irányából, amit a sárga-kör  jelzésen lehet megközelíteni. (Ez nem teljesen hivatalos túraútvonal)

A túra első 5 km-ében nem kell számítanunk megterhelő szintemelkedésekre, és itt még a hótalpakra sincs szükség. A magasságunk ezen a helyen 910 méter, és közel 1000m-t kell emelkednünk a csúcsig. 

A túra második felében az út meredekre fordul, és kemény kaptató vezet már fel a csúcsig. Eddig ez leányálom volt, de most jön a neheze. Innen még kb. 700 méteres szintemelkedés vár ránk. Itt már szükség van a hótalpakra is. 

A nap erősen tűzött, de szerencsére hoztunk napszemüveget magunkkal, hiszen a hóról visszavert fény akkora volt, hogy napszemüveg nélkül szinte lehetetlen lett volna megmászni.

Még a hótalpban is süllyedtünk a hóba, és a nagy emelkedő miatt, egyet léptünk, felet pedig visszacsúsztunk. Néha oldalazva kellett mennünk, ami a hótaplban nem igen volt ideális.

A emelkedők egyre meredekebbek lettek, és a hó miatt minden lépésünk háromszor annyi erőt kívánt tőlünk, mint egyébként. Bizonyos helyeken örültünk minden feljebb jutott méternek. 

Robinak is sikerült néha egy métert felmennie, kettőt pedig visszacsúsznia. 

Közben a nap erősen tűzött, mintha folyamatosan töltött volna minket energiával és jókedvvel, újra és újra erőt pumpált lábainkba és örömöt a lelkünkbe. 

Néhol olyan hó volt, hogy a turista jelző tábla ki sem látszott. Szerintünk olyan 1.5 méteres lehetett már ebben a magasságban. 

Megszámlálhatatlanul sokszor állt el a szavunk a látványtól, és ettől a különleges légkörtől, ami körülvett minket. 

Közben a nap egyre nagyobb, és nagyobb alakban mutatta meg magát, mintha csak a mi kedvünkért, az ilyen időben is túrázókért pompázott volna ennyire. Ezt az energiát, amit ilyenkor sugárzott, talán máshol nem is érezni. Egyre jobban vonzott, és csalogatott fel minket a csúcsra. Minden méterben ott volt egy szeletnyi boldogság is. Akarok vele újra és újra találkozni ugyanilyen fényárban. 

Innen már megmutatta magát a csúcson lévő meteorológiai állomás is.

Néha úgy éreztem, mintha egy expedíción lettünk volna, valahol az északi sarkon, vagy egy távoli bolygón.

 A szél egyre jobban fújt, és könnyedén kapta föl a száraz, por állagú havat a levegőbe, és ahogy az a napsugarain keresztül megcsillant, az nem mindennapi látvány volt. Sajnos a képek nem adják vissza a maga valóját. 

Nem mondhatnám, hogy lassan a vége felé egyszerűbb dolgunk lett, sőt...

És akkor felértünk a gerincre. A szél eszméletlenül hatalmas volt. Ha tippelnem kellene legalább 100km/h-ás, és legalább -15 fok hideg, ami ilyen szélben inkább -20 foknak érződött. Innen már nem volt sok hátra a csúcsig, és szerencsére nagy szintemelkedés sem volt már. 

Sikerült elérnünk a Bihar 1849 méteres csúcsát. A nagy szél, és a hideg miatt látszik a szélirányba fagyott hó. Hihetetlen mennyi mindent belátni innen, de sajnos a nagy szél, és a hideg miatt nem tudtunk maradni sokáig, pedig itt akartunk ebédelni. 

Lefelé már könnyebben vitt minket a lábunk. Az út közepe felé sikerült is megebédelnünk, aztán megállás nélkül visszatérnünk Aranyosláposba. Mindhármunk lába kifáradt, amit inkább már csak a kocsiban éreztünk meg. Kevés olyan túrán voltam életemben, ami ennyi erőt kivett belőlem, de ezt inkább már csak másnap éreztem meg. 

Ez a hely egy tipikusan olyan része a Biharnak, ahová mindenképpen el kell látogatni az embernek ilyen hóban is. Én ezt a túrát most tettem meg először itt a hóban, de mindenképp végig akarok menni ezen a túraútvonalon még egyszer nyáron is, a jó időben.