A Duna áradása



A májusi eső aranyat ér, szól a mondás. Nos idén májusban senki nem maradt szárazon, ugyanis nem sok olyan nap telt el az utóbbi hetekben, amikor egy csepp eső sem esett. De ha így is volt, a felhők és szél mindenképpen tiszteletét tették az égen.

Ez persze nem csak Magyarországon van így, hanem észak-nyugati szomszédainknál is, így például Németországban és Ausztriában is a sok esőzés a Duna vízgyűjtő területeit bőven érte. A legmagasabb vízállás talán szombat-hétfő között történt, de még így is, hogy már egy keveset apadt, még mindig óriási a folyó terjedelme.

 

Dunakeszin készültek a fotók, ahol a parti sétányt, és egy játszóteret is nyaldos a víz, pláne, ha egy arra járó nagyobb hajó felveri a hullámokat.

 

 

Látható, hogy néhány napja még 1,5 méterrel kintebb ért a víz, itt hagyott egy keskeny hordalék sávot is maga után a visszahúzódó folyó.

 

 

A sétány alsóbb része még víz alatt van, fentebb már próbál levegőzni a talaj.

Az egyik játszóteret pedig félig a víz uralja. Ha egy család ki is merészkedik, most biztosan extra óvatossággal és gumicsizmában teszi ezt meg.

 

A hajók által felborzolt víz látványa olyan, mintha tngerparton lennénk, csak az idő jóval komorabb.

 



2019-05-30  -  Mészáros András





Cimkék: