A Király-erdő nyugati rejtett kincsei, amik előtt a legtöbb túrázó elkanyarodik

A turisták legtöbbjének Erdély szép tájairól elsősorban a Keleti-Kárpátok, Székelyföld jut az eszébe. Mivel országhatárunktól az messze van, ezért inkább több napra indul arra a kiránduló, aki rendszerint elkanyarodik az Erdélyi-Szigethegység csodás hegysége, a Bihar-hegység mellett, ahol a mesebeli Király-erdő is helyet kapott magának. Jellemzően a határmenti magyarok azok, akik e vidéket ismerik, és tudják, hogy a természeti kincsek tekintetében, nem marad le a Keleti Kárpátoktól. 

Már a Király-erdő nevének a hallatára is libabőrös leszek. Miféle hely lehet ez, amit "királyként" emlegetnek? Azt javaslom: "Járj arra vándor, s meglátod, megtapasztalod". Van e helyben valami különleges, amely magával ragad, amelynek a látogatását receptre kellene felírni. Itt jól érzed magad minden eltöltött percben. Sokan a barlangok hazájaként is emlegetik, hiszen legalább annyi természeti csoda van lent, mint fent. A Király-erdő nyugati része még kevesebb ismertségnek örvend, mint a keleti. Megértem, hogy az emberek miért mennek Vársonkolyosra, Révre, vagy Barátkára, de nem értem miért hagyják ki a Király-erdő ezen részét, amely a vadregényes Mezőtelegtől, Vércsorogon, Lankáson és Biharrózsán át, egészen Mézgedig nyúlik.

Mi reggel fél 9-kor indultunk Fülöpről. Természetesen nem hagyhattuk ki a Feketeerdőn keresztül vezető utat, amelynek az utolsó 10-12 km-es szakasza nagyon jó minőségű, és nincs olyan perc, hogy ne találkoznánk rajta motorossal. 

Élesdre érve jobbra fordulunk az 1-es útra, majd kb. 800 méterig Nagyvárad felé tartunk, és keressük a 764-es, Belényes (Beius) felé vezető balra leágazó utat, amit egy tábla jelez is. A tervünk az, hogy itt az Élesd mellett lévő nagy víztározó alatt szeljük végig az utat.

Lefordulva a 764-es útra, kb. 2 km után a benzinkúttal szemben el is érjük ezt az utat (a jelzése: 108i). Olyan érzésem van az úton, mintha Mexikó valamelyik elhagyatott útján járnék. Kicsit kopár, kicsit száraz, és itt ez az elhagyatott benzinkút is. Mintha arra készülnénk, hogy a fél világot keresztül szeljük.

Ha már itt jártunk, fel is néztünk a víztározóra, ahová egy szekérút vezet fel. A jobb oldali az alsólugasi, a baloldali víztározó pedig a mezőtelegdi, és mindkettőt a Sebes-Körös-folyó duzzasztja fel.

   
Az utat Mezőtelegdnél a 767-es út kereszteződésénél balra fordulva elhagyjuk.

Ahogy haladunk dél felé, az úton a természet egyre gazdagabb, és változatosabb értékeivel fogad minket. Mintha egy vándor lennék, aki nem ismeri az időt, csak a nappalt és az éjszakát. Azt érzem, hogy amit látok, és hallok az mind az enyém. Elhagyom az emberiség börtönét, mintha többé már nem létezne se ország, se telekhatár, sem pedig határidő, vagy elmaradás.

Vércsorog közelében az út elég szerpentines, és látványban igen gazdag. Olyan táj tárul elénk, hogy el sem hisszük, pedig még csak 120 km-rel hagytuk el az otthonunkat. Itt megálhattam volna csinálni pár képet, de inkább élveztem a táj szépségét. 

A települést elhagyva tovább a 767-es úton az aszfalt már elmarad, helyette szekérút vezet tovább. Szokták mondani: "Ahol az út véget ér, ott kezdődik a kaland."

A kellemes kanyargós út, ami egy patak mellett futott, elcsábított minket, hogy itt együk meg az elemózsiánkat, majd pedig jóllakottan pihenjünk meg, és élvezzük ezt az elénk tárt szépséget a mellettünk lévő patak csobogásával. Így hát tartottunk egy 2 órás pihenőt.

A következő cél, tovább dél felé haladva, Bihardobrosd (Dobresti). A szekérút egyre göröngyösebb, és nedvesebb, néhol már mocsaras. Innen még 15 km-re voltunk Bihardobrosdtól. Itt már csak motorral lehetett tovább haladni (szüleim szerint még azzal sem). Volt, hogy tengelyig süllyedtünk az úton lévő vízben. Az út néhol sziklás, néhol saras és vízzel árasztott volt, de túljutottunk rajta. Persze nem úsztam meg ezt az utat sem dícséret nélkül. Az apám például a következőkkel nyugtázta ezt a szakaszt: "Ha még 5 percet mentünk volna ezen az úton, komolyan mondom elkezdek imádkozni".  De szerintem, és mindenki szerint is megérte ez az út. 

Vida-tó

Bihardobrosd-nál balra fordulva, kb. 3-4 km után elértük Lankást (Luncasprie). Innen a 204-es úton haladva észak felé megérkeztünk túránk célpontjához, a Vida-tóhoz. Segítségként balról a Vida-patak vezette az utat.

A Vida-tó különlegessége a benne lévő túlfolyó. A zsilippel ellentétben ennek az átfolyását nem kell szabályozni. A tó vize gyönyörű, amit a Vida és a Toplica-patak táplálnak. Ha nem lettünk volna idő szűkében, még fürödtem is volna benne, de persze elég távol a lefolyótól. Jobb tartani a tisztes távolságot tőle. A gát magassága kb. 10 méter, ami 0,4-0,5 millió köbméter vizet tud tartani. 

A tó mellett sok szalonnasütésre alkalmas hely van, és persze egy erdei kis ösvény is körbe vezet rajta. Erre a helyre már nem jön fel akárki. Ide nem a jó minőségű útvonalon keresztül lehet eljutni, ide az jön el, aki kilép a komfortzónájából, és meg akar küzdeni az élményért, látványért. Talán ezért nem népszerű, és szigetelődik el az átlag ember kirándulóhelyétől. Itt rendszerint természetszerető emberekkel lehet találkozni. Mi is találkoztunk egy kisebb családdal, akikkel beszélgetésbe is elegyedtünk. 

Időnk szűkében nem időztünk itt sokat, pedig kellett volna. Tovább indultunk, de már haza felé. Szerencsére itt még nem ér véget történet. A Király-erdő nem az a hely, ahol túránk végeztével hazafelé haladva az út unalmas lenne, és persze nem is ugyanarra mentünk vissza, mint amerről jöttünk.

Lankástól kelet felé indultunk el, a 767C jelzésű szekérúton, ami elég jól járható. (Tehát van egyszerűbb út is a tóhoz, mint amin mi jöttünk. Ezeket az alternatívákat rendszerint csak utólag látjuk meg, de így izgalmas.) Hamar el is érjük a 764-es utat, aminek az egyik vége Biharrózsa és Belényes, a másik pedig Erdődámos és Barátka felé visz.

Mi Barátka felé indultunk tovább. Ne tévesszen meg senkit, az út egy idő után átvált 764D-re, de ezt észre sem vesszük, hiszen az út egyenesen visz tovább. Tökéletes az út minősége, és nagyon szép az azt körülvevő táj. Néhol hatalmas sziklákkal szűkített, néhol pedig kilométerekre látni a lankás hegyeket. Az út kellően szerpentines ahhoz, hogy sok kanyarvadász motoros kedvenc helye legyen, de mégis egy kezemen megtudnám számolni, hányszor találkoztam itt motorossal. Az út a szép Erdődámoson visz keresztül, ahol a messzeségből feltűnnek a Zichy határ csodálatos dombjai.

Elérjük Barátkát, ahol még megnézzük a tőle 3 km-re lévő Ökrök-folyót (Valea Boiului).

Ökrök-vízesése        

A folyó mellett futó turistaút elvisz többek között az Ökrök-vízeséséhez is. Ha már itt jártunk, ezt nem hagytuk ki. Motorral még egy jó darabig tudtunk menni a folyó melletti úton, amelyet két kis patak is keresztezett. Később aztán már csak a szűk turistaút vitt tovább, ahol leraktuk a motorokat.

A vízesés felé vezető út a piros turista ösvényen folytatódott tovább. Az Ökrök völgye csak térképen tűnik kicsinek, valójban viszont egy hét is kevés lenne, hogy bejárjuk.

A mi utunk balra vezetett a patakon keresztül, majd egy meredek domboldallal folytatódott. Igyekeznünk kellett, mert kezdett sötétedni. Itt már mindenki azon a  véleményen volt, hogy induljunk haza, ki tudja mennyi idő mire odaérünk. De én nem tágítottam. Ha már itt vagyok, akkor is megnézem, ha csak gyors pillantást tudok rá vetni. Szerencsére öcsém nem hagyta, hogy egyedül menjek, ő is velem tartott.

Nem került még 15 percbe sem, már ott is voltunk. Jó lett volna több időt is eltölteni itt. Szokták is mondani: "Hogy az ember megismerjen minden helyet, amit szeretne, egy emberöltö is kevés lenne."

Visszaérve Barátkára, a vasutátkelőhelynél lévő kis kávézóban megpihentünk még egy kávé erejéig. Meg kell, hogy említsem, 2 kávé és 2 üdítő 9 Lej-be került csak, ami kb. 630 Ft-nak fel meg, és ki is hozták. Legközelebb is itt kávézunk. :)